A szombathelyiek nem nagyon akarnak fegyőrök lenni

Takács Albert, igazságügyi és rendészeti tárcavezető az épülő szombathelyi börtönről: „luxuskörülmények nincsenek, de ez valóban egy olyan létesítmény, amely nemcsak ma, de föltehetően 15-20 év múlva is meg fog felelni az akkori követelményeknek.”

„Nagyon fontos, hogy a rendőrség és határőrség integrációjával kapcsolatban ne csak országosan, általánosságban menjenek rendben a dolgok, de megyei és települési szinten is” – vezette be mondandóját az igazságügyi és rendészeti miniszter. Elmondta: felmerültek olyan aggodalmak, hogy az összevonás létszámcsökkentéssel, nem kezelhető elvándorlással jár, ám ez nem fog problémát okozni, hiszen a jelenlegi vezetők fel vannak készülve arra, hogy „lehetőleg személyes sorsok, karrierek derékba törése nélkül menjen ez végbe.” Az új rendőri állomány egyébként 45 ezer főt fog kitenni.

Hasonlóképpen vetődtek fel kérdések a küszöbön álló schengeni csatlakozás kapcsán, miszerint a közrend nem fog-e csökkenni; a miniszter szerint „ilyen veszély nem fenyeget, hiszen mindazok az eszközök, módszerek, technikák rendelkezésre állnak, amelyek ennek a látszólagos biztonsági deficitnek a kiegyenlítésére alkalmasak.” Ezt annál is inkább mondta határozott hanggal, mert Hegyeshalmon át érkezett az országba, és az ottani határátkelőn látottak megnyugvást hoztak neki: a felkészülési munkák már nagyon előrehaladottak, azok „semmilyen kívánnivalót nem hagynak maguk után.”

A rabok képzését és a fegyőri létszám feltöltését is orvosolni kell
A minisztérium érdekében áll az új szombathelyi büntetésvégrehajtási intézet zavartalan használatba adása, és ezáltal „a magyar börtönügy minőségi fordulata.” Mint emlékezett, a börtön bejárásakor egy újságíró első kérdése úgy szólt, nem húzza-e az orrát, hogy ilyen luxuskörülmények épülnek itt ki – „luxuskörülmények nincsenek, de ez valóban egy olyan létesítmény, amely nemcsak ma, de föltehetően 15-20 év múlva is meg fog felelni az akkori követelményeknek. Nem érdemes mindent szegényesen, szűkös igények szerint létrehozni” – mondta Takács Albert, aki szerint ez a perspektivikus gondolkodás előszobája is lehet akár.

Egyedül két probléma vár még itt megoldásra: a fogvatartottak képzésének elindítása – a börtön ugyanis épp akkor nyílik meg, amikor egy oktatási félév már javában zajlik –, illetve az, hogy az ország többi részéhez képest jónak számító megyei munkapiaci helyzet következtében Szombathelyen nehéz embert találni fegyőri munkakörbe. Ezt valószínűsíthetően más bv-intézetek fegyőreinek átvezénylésével orvosolják majd, „ez viszont azzal jár, hogy lakhatásukat, beilleszkedésüket valamilyen módon biztosítani kell.”

S hogy milyen sors vár a régi börtön épületére? Takács Albert szerint pillanatnyilag korai volna még beszélni a hasznosításról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet