„Hazudtak nekünk, pedig hazudni nem szabad! – Rendhagyó, demonstráló tanévnyitó Szentgotthárdon

Próbáltuk megsaccolni a gyerekek létszámát, olyan 700-800-ra jutottunk. A színpad hátterében feliratok: "Danke, nein a hulladékégetőre!", "Tiszta Rábát, Lapincsot!".

Rendhagyó tanévnyitóra invitált a meghívó a határszéli kisvárosba hétfő délutánra. A főtéren már látható volt, hogy valami készül, a fiatalok a templom előtt gyülekeztek, később megtudtuk, hogy a várkert bejárata volt megadva találkozási pontként.

„Miénk itt a tér”
A várkerti szabadtéri színpad előtti üres területnek a Zaporoszec együttes zenélt, úgy tűnik, a megyei tehetségkutatót megnyert csapat valódi eseményszínesítővé vált. A tanárok felvezetésével aztán jó félóra alatt diákcsapatok lepték el a kertet, feltűnő volt, hogy mindenki utcai ruhában van, és szervezetlen a dolog. Egy helyi segítőnk elárulta, a hivatalos tanévnyitók már délelőtt megtörténtek minden iskolában, ez csupán a ráadás, ami az önkormányzat ötlete volt.

Próbáltuk megsaccolni a gyerekek létszámát, olyan 700-800-ra jutottunk, Szentgotthárdon egyébként összesen 1400-an tanulnak az általános és középiskolákban, igaz, utóbbiak jó része bejáró, tehát már hazautazott.
A színpad hátterében feliratok: „Danke, nein a hulladékégetőre!”, „Tiszta Rábát, Lapincsot!”. Aztán idézet az LGT örökzöldjéből: „Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel”.

Hajrá, Szentgotthárd!”
A körmendi Hegedüs László ifjúsági referens, Hege ismét narrátorként mutatkozott be, látszott, hogy ért a fiatalok nyelvén, a kisebbekből azonban nem sok érdeklődést váltott ki. Pedig mondott olyanokat, hogy: „Gyertek közelebb, a nap még nem olyan káros, mint a Rába”.
CD-ről bejátszották a város dalát, amit a tervek szerint együtt kellett volna énekelnie a fiatalságnak, ez azonban nem sikerült, pedig jól látható volt a papírlapokon kiosztott szöveg.

Megérkeztek a notabilitások, Viniczay Tibor polgármester, Bugán József és Pochán Miklós alpolgármesterek, vendégként Bebes István országgyűlési képviselő, Arató Gergely, a kulturális és oktatási tárca államtitkára valamint Horváth Balázs, a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium főosztályvezetője.

„Szevasztok, hajrá Szentgotthárd” – kezdett a város első embere. Aztán kifejtette, hogy ők nem tehetnek arról, hogy kezdődik a tanév, hiszen ez minden évben így van. A nyár hosszú volt, így elfeledkeztek arról, ami korábban történt, jelesül a Rába és Lapincs szennyezéséről, a hulladékégető fenyegetéséről.

„Kiabáljuk bele a levegőbe!”
Kiderült, hogy „hazudtak nekünk”, mivel sokáig azt mondták, hogy a Rába habzása csak esztétikai probléma, márpedig a víz tartalmaz ártalmas anyagokat. „Hazudni nem szabad!” – jelentette ki a polgármester, ezért „kiabáljuk bele a levegőbe”, hogy „Danke, nein!”.

Viniczay Tibor bejelentette, az önkormányzat pályázatot indít a diákok részére, amelynek lényege, hogy rajzban, festményben, egyéb alkotásokban kell kifejezni a környezetszennyezések ellen tiltakozást. A zsűri „a megye prominens” vezetőiből fog állni, az egyéni, illetve csapatnyertesek pedig jövő nyáron ötnapos nyaraláson vehetnek részt a szlovéniai Isola városában.
„Hajrá, Szentgotthárd!” – fejezte be rövid köszöntőjét a polgármester.

Aztán a zongorával, szaxofonnal, további énekesekkel kibővült Zaporozsec előadta a Miénk itt a tér c. LGT számot, Hege pedig később felhívta a figyelmet a dal mondanivalójára.

„A mai nap az iskolakezdésnél többről szól”
Két rövid politikusi beszéd következett, Arató Gergely államtitkár szerint az iskola több, mint oktatási intézmény, a gyerekek itt tanulják meg a közös dolgokban való részvétel fontosságát, azt, hogy mindenki felelőséggel tartozik a másikért. Ezért „a mai nap az iskolakezdésnél többről szól”, arról, hogy „van helye a felelősségnek és a civil kezdeményezésnek”.

Horváth Balázs főosztályvezető pedig kijelentette: „Szentgotthárd addig marad szép, amíg mindannyian teszünk érte”. Aztán, a klímaváltozás ártalmas hatásait felidézve a környezettudatos magatartás fontosságát hangoztatta, amely „gondolkodásmód változást”, „aktív cselekvést” jelent.

Vártuk a további programot, helyette a Himnusz következett, aztán vége.
Sokáig tartott, míg a gyerekcsapatok elvonultak a rendezvény helyszínéről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet