Bár, ahogy Hankó Faragó Miklós megjegyezte: negyed órával ezelőtt egy úr már jött rákérdezni az egészségügyi átalakítások hogyanjára, de természetesen nem menekültünk el a kérdések elől. A párt ügyvivője is szolgált mokkáskanálnyi sztorival: egy Árpád nemzedéke pólós fiatal is idevetődött, akivel viszont bámulatra méltóan higgadt beszélgetést sikerült lefolytatni bizonyos piros-ezüst csíkozású történelmi zászlóról. (Lehet, hogy tavaly nem úszták volna meg ennyivel.)
Az SZDSZ a rendezvénytéren verte fel középnagy sátrát a nyilvánosság számára, s tölti meg azt programokkal vasárnapig bezárólag, amikor egyébként a Gayer Parkba is kiköltöznek, és például egymeccses futballtornát szerveznek politikustársaiknak. Mégsem csak róluk szól ez a néhány nap: odaérkeztünkkor épp a bemutatót tartó aikidósok vezetője közölte a karéjba gyűlt közönséggel, hogy ez egy békés sport, és ők tolerálják a másságot (értsd: ha egy méterrel magasabb vagy, és rámtámadsz, én akkor is leverlek).
Akár le is kerülhetne a Nyugatról a számláló, mondta a dartsozó Németh Kálmán
Kipróbáltuk a liberális csocsót is piros csapat, kék csapat, szinte már koalíciós egyeztetésen éreztük magunkat , míg Németh Kálmán alpolgármester a szemünk láttára merült el a darts feneketlen bugyraiban. Tőle egy előadást is hallgathattunk a vasi közútfejlesztésekről, és sűrített formában lapunknak is lenyilatkozta az egy órában elmondottakat:
Az útfejlesztések közül számomra a legfontosabb a 86-os út fejlesztése, kétszer kétsávossá történő beruházása. Komoly esély van rá, hogy ez ebben a ciklusban több települést elkerülve megépüljön, azonban arra, hogy Csorna és Szombathely között már 2010-ben kétszer két sávon tudjunk közlekedni, reális esélyt nem látok mondta, utalva a lapunk jobb felső sarkában elhelyezett ígéret-kockára. Ez azonban nem a politikusok reszortja, annál inkább az út északibb szakaszainak előkészítetlensége miatt adódott állapot. Mint mondotta: Vas megye lényegesen előrébb tartott, hiszen ezért tud épülni a Vát-Szeleste elkerülő szakasz.
Az időbeli hátrány tehát már nemigen dolgozható le, de Hankó Faragó Miklós maga is kiemelte: ők honatyákként minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy az említett dátumig legalább értékelhető javulás legyen. Majd nagyon jó fejleménynek nevezte a Csaba úti fejlesztéseket, hiszen ahogy az alpolgármester is fogalmazott: szombathelyiként nagyon sokan megszenvedjük azt a 15-20 perces várakozást, ami a sorompólezárással hozható összefüggésbe.
A fajsúlyos téma után aztán már pukkanhattak a sörök és a poénok, némelyik képviselő pedig nagy műgonddal helyezkedett el műanyag székén, hogy a lehető legjobb pozícióból nézze végig a még hangolgató Isis Big Band produkcióját. És ezzel még nem zárt be a bazár: lesz itt még Homo Ludens szombaton, Godspeed smooth jazz koncert vasárnap, meg minden egyéb, amiről itt olvashatnak.