MDF: A középosztályt sem szabad kihagyni a pakliból

Illene már Bulgáriát és Lettországot beérnünk az egykulcsos SZJA bevezetésében, és visszavenni az elvonó-újraosztó pénzügyi politikából. Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese járt Szombathelyen.

Szeptember 10-én elindult a parlament őszi ülésszaka, de „semmi nem változott. A kormány ugyanazt a politikát folytatja, amit eddig, és úgy tűnik, az ellenzék is: amikor a miniszterelnök beszél, a fideszes és KDNP-s képviselők kivonulnak az ülésteremből. Ami azért baj, mert meglehetősen demoralizálja a lakosságot is” – mondta el Hock Zoltán a sajtónak, met hát ha ők nem szolgálják a közjót, akkor mégis ki?

A honatya elmondása szerint az MDF azért épít a középosztályra, mert ez az a társadalmi réteg, amely „húzza a hátán az országot: ők azok, akikben tehetség, szorgalom és akarat van arra, hogy saját életüket jobbá tegyék, képesek arra, hogy öngondoskodásban példát mutassanak az ország egészének.” Ők pedig konzervatív jobbközép pártként az öngondoskodást sokkal fontosabbnak tartják, mint az államit.

„A jelenlegi adórendszer nem a teljesítmény növelésére, hanem annak eltitkolására serkent”
A kormány azonban ellentétes irányú folyamatokat indított el: a költségvetési válságot kizárólag fiskális módszerekkel igyekszik helyrehozni, és dinamizálás helyett az „elvonások növelésével bénítja és lassítja a gazdasági növekedést.”

Az MDF szerint ennél több kell, például elgondolkodni az adórendszer egyszerősítésén – mindenekelőtt az egykulcsos SZJA bevezetését látják kívánatosnak. „Nem csak azért, mert Csehország, Lettország meglépte, vagy mert Bulgária élen jár ebben: azt gondoljuk, hogy ez tükrözi leginkább a középosztály törekvéseit, nevezetesen jutalmazza a nagyobb teljesítményt, ha az ember többet dolgozik, többet is tud keresni, és ennek hatására szignifikánsan csökkenteni lehetne a munkanélküliséget is.”

Elhibázott pénzügyi politika: a mi gazdaságunk gyarapodik a leglassabban Európában
Hock bajnak tartja, hogy az adórendszer nem csak a teljesítmény eltitkolását támogatja, de ezzel együtt kifejezetten hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, márpedig Magyarországon a foglalkoztatottak 60-65 százaléka ilyenekben dolgozik. Ez a közel nyolcszázezerre tehető ember „mostohagyermekként éli mindennapjait” a kormány megszorításai következtében.

Eközben növöget a munkanélküliség, miközben „harcos bejelentések voltak arról, hogy a magyar gazdaság hogyan dübörög, holott a Központi Statisztikai Hivatal meglehetősen lesújtó képet mutatott erről: éves szinten 1,2 százalékos növekedést prognosztizál. Az Európai Unióban példa nélküli, a leglassabban növekedő gazdaság a miénk. Ezzel azért van baj, mert erre a toporgó, megtorpanó, sőt, itt-itt már regressziót mutató gazdaságra kell építeni a következő esztendőt, ami szűk lehetőséget fog eredményezni a kormány számára.”

Ha már vidéki nagyvárosban jár, az önkormányzatokat is említi Hock Zoltán, eléggé komor kontextusban: a kormány a konvergenciaprogram összes gyötrelmét áttolta az önkormányzatokhoz, amelynek következtében a likviditási zavarok már a nagyvárosokban is jelentkeztek: „Budapest hitelállománya jócskán meghaladja a 100 milliárd forintot, vagy gondoljunk Pécsre, ami éppen most veszi fel második tízmilliárdos hitelét.”

Hock kifejezte: ha a kormány továbbra sem csökkenti elvonó-újraosztó jellegű fiskális politikáját, és koncentrál a gazdaság dinamizálására, úgy az MDF semmi esetre sem fogja tudni azt támogatni.

Kiugróan nőtt a konzervatívok tagsága Vas megyében
Gróf István, a Vas megyei választmány elnöke egy szombathelyi sajtóorgánum írását idézte emlékezetünkbe, amiben egy MDF-tag kilépése nyomán pártelhagyási lavinát jósoltak. Ezzel szemben „2006 júniusa óta 32 százalékkal emelkedett Vas megyében a párt létszáma, és egy kezemen meg tudom számolni a kilépőket. Termékeny talajra hullott tehát az a politika, amely az MDF 2006-os irányvonalát jelzi, és ez az emelkedés a 2010-es választásokra egy összeforrott csapatot fog eredményezni.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet