Városunk lakószámának növekedését szeretné elérni az önkormányzat az úgynevezett Szombathely-kártya bevezetésével - tudósít a Savaria Fórum. A program jelenleg még előkészítés alatt áll, lényege, hogy a Szombathelyen lakók több kedvezményre is jogosultak lesznek a vidékiekkel szemben. Az iskolákban és óvodákban például ingyenes nyelvoktatásban vehetnének részt a gyermekek, de 2009-től minden újszülöttet 50 ezer forinttal támogatna a város. Ezen kívül a szombathelyiek olcsóbban járhatnának színházba, a Kalandváros belépőjegyét pedig fél áron vehetnék meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.