8 és fél milliós kisváros
Yantai Dél-Kelet Ázsiában, Kína Shandong tartományában fekszik, szinte szemben
Dél-Koreával és Japánnal. Kínai mértékkel nézve kisvárosnak számít a maga 8,5
millió lakosával és száz kilométer hosszú tengerpartjával.
Yantai-t Kína turisztikai fővárosaként emlegetik, 38 szállodája, tucatnyi
strand-uszoda komplexuma van, éghajlata kellemes, több mint 120 idegenforgalmi
látványossággal büszkélkedhet. Az ENSZ az emúlt évtizedek fejlesztése miatt az
urbanizáció pozitív példájaként tartja számon, igaz, ehhez alapot adott, hogy
Yantai azon 14 kínai város egyike, amelyek elsőként nyitottak a külföld, főként a
Nyugat felé.
A város gazdasága a turizmusra, a tengeri halászatra és a műszaki-technikai
ágazatra alapoz, ez utóbbi egyre nagyobb szerepet tölt be a térségben.
Tavaly a Pannon Gazdasági Hálózat küldöttsége tett látogatást Kínában, a nagyobb
városok önkormányzati vezetőivel, és cégvezetőkkel tárgyaltak a gazdasági
együttműködési lehetőségekről. Egyik úticéljuk Yantai volt, ahol a gazdasági
szakemberek még turisztikai és vendéglátóipari kapcsolatokról egyeztettek.
Orvosi műszergyártás?
Szabó Gábor, Szombathely alpolgármestere ez év márciusában már arról beszélt,
hogy orvosi műszereket és berendezéseket gyártó üzemet tervez a városba az egyik
Yantai-i nagyvállalat. Az elképzelések szerint elsőként a kínai cég európai piacra
szánt termékeit szerelnék össze, később pedig elindítanák a helyi gyártást is.
Az alpolgármester sokmilliárdos, többlépcsős beruházást említett, amelynek első
szakaszában hatezer négyzetméteres gyártócsarnok épülne 4,5 milliárdos
befektetéssel. Szabó Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a kínai vállalat
jelentős területigénye miatt fel kell gyorsítani a második ipari park
kialakítását.
A szombathelyi közgyűlés legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a Vagyongazdálkodási Zrt. ötmilliárd forint értékben bocsáthat ki kötvényt, a keretből többek között ingatlanokat vásárolnak, ezzel lehetőséget teremtve az ipartelepítésre.
Diákcsere program?
A yantaiak szerint akkor érdemes felvenni a testvérvárosi kapcsolatot, ha annak
gazdasági vonzata is lesz mondta Ipkovich György még az utazás előtt. A
polgármester szerint így valószínű, hogy a kínaiak érdeklőnek a befektetési
lehetőségek iránt. Ennek talán jele lehet, hogy a szerződés aláírását egy
gazdasági konferenciával kötik össze. Kíváncsian várjuk a javaslatokat,
ötleteket hangsúlyozta a polgármester, és hozzátette, az orvosi
műszergyártásról sem érdemes a tárgyalások előtt beszélni.
Ami viszont körvonalazódik, az a diákcsere program. Ennek keretében magyar diákok Yantaiban, a kínai hallgatók pedig Szombathelyen, az Európa Tanulmányok Intézetében tanulhatnának egy-két szemeszter erejéig. Kérdés, hogy a diákcsere hogyan fog működni a gyakorlatban, hiszen akárhogyan is nézzük, Yantai mintegy 10 ezer kilométerre van Szombathelytől.
Élő kapcsolatok?
Szombathelynek egyébként 12 testvérvárosi kapcsolata van, ezek egy részét még a
rendszerváltás előtti időkből örökölte az önkormányzat. A lista folyamatosan
bővült, és úgy tűnik bővülni is fog.
Nézzük a felsorolást: Lappeenranta (Finnország), Felsőőr (Ausztria), Vajdahunyad
(Románia), Kolding (Dánia), Ungvár (Ukrajna), Kaufbeuren (Németország), Ramat-Gan
(Izrael), Nagyszombat (Szlovákia), Lecco (Olaszország), Nömme (Észtország), Ferrara
(Olszország).
Míg az első kapcsolatok annak idején kulturális jellegűek voltak, és főként az
volt a jelentőségük, hogy léteztek, az utóbbi években már a gazdasági
együttműködés lehetőségei álltak a központban. Egyelőre úgy tűnik, a
testvérvárosi kapcsolatból adódó lehetőségek csupán lehetőségek maradtak, a
remények szerint Yantai városa lehet a kivétel.
Minden párt, szervezet ott volt a küldöttségben
Ipkovich Györgytől megtudtuk, hogy a küldöttség kilenc főből állt, ahogyan a
polgármester fogalmazott: minden pártnak, szervezetnek biztosítani kellett egy
helyet. Rajtuk kívül egy független tanácsadó szervezet szakembere és egy tolmács
egészítette ki a szombathelyi delegációt.
Költségekről nincs információink, úgy tudjuk, a szállást és az ellátást ilyen
esetben a házigazda finanszírozza.
Az internetes repülőjegy értékesítők adatai szerint egy Budapest Yantai
repülőjegy 250-300 ezer forintba kerül. Turistaosztályon.