„Ninini: Ott az ürge, Hű, mi fürge” - szól Petőfi Sándor közismert verse. Bár sokáig vidéken laktam, sajnos nem volt szerencsém ürgét látni, ezért örültem meg, mikor egyik ismerősöm megkérdezte, hogy nem tartanék-e vele ürgéket fotózni. Persze igent mondtam. Az utunk Tihanyba vezetett, és ott egészen a tihanyi belső tóig.
A tó mellett egy hatalmas rét terül el. Elsőre azonban nem túl sok a látnivaló, el is bizonytalanodtam, hogy akár egyetlen példányt is láthatok-e. Persze a legelésző szürke marhákat azért messziről felismertem. De ahogy haladtunk befelé, rövid, éles füttyögés kísérte a lépteinket.
Nézd ott van! - jelezte ismerősöm, de én értetlenül meresztettem csak a szemem. Aztán egyszer csak egészen közel megjelent az egyik. Ahogy megláttam, hirtelen észrevettem a többit is. A hatalmas réten végig apró fejek bukkantak fel és fürkésztek kíváncsian, akár a szurikáták.
Először csak messziről sikerült lencsevégre kapni őket, aztán jó 20-30 perc után már szinte belemásztak az ember ölébe. Az egyiket meg is simogattam.
Láthatóan nagyon megszokták már az ember közelségét. Az ürgéket egyébként 2003-ban telepítették ide a tihanyi belső tóhoz. Azóta igazi turistalátványosság lettek. Magyarországon védettek, hiszen bundájukért és húsukért rendszeresen vadászták őket. De a védettség fő oka, hogy több ritka és védett ragadozómadár kedvelt zsákmányállata.
Talán kevésbé köztudott, hogy a kis ürgék is téli álmot alszanak az akár két méter mélyen is elnyúló járataikban. Ezeket a járatokat aztán később más élőlények is birtokba veszik.
Táplálékuk főleg növények és magvak, de nem vetik meg a gyümölcsöket sem, ezért évezettel fogyasztják a nekik szánt lekenyerező epret is.
