30 fok is lehet jövő héten

Azért egy-két záporra is kell számítani.

Vasárnap a fátyolfelhők és a helyenként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett általában hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet. Elszórtan, nagyobb számban az ország északi felén kialakulhat záporeső, zivatar – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Éjjel hazánk nagy részén kiderül az ég, de maradhatnak felhősebb körzetek. Egy-egy zápor, zivatar előfordulhat. Főként északnyugaton számítani lehet pára-, illetve ködfoltokra.

Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütés mindenütt várható. Szórványosan előfordul zápor, zivatar, majd késő délután, este északkelet felől csökken a csapadékhajlam.

Az északi, északkeleti szél főként hétfőn napközben többfelé megélénkül, zivatarok környékén erős vagy viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 21 és 27 fok között alakul.

Kedden sok lesz a napsütés, de a déli határ közelében még előfordulhatnak záporok, zivatarok. A hajnali 5-12 fokról napközben 22-27 fokig melegszik a levegő.

Szerdán és csütörtökön is napsütéses idő várható, csapadék nélkül, csütörtökön többfelé megélénkül, az északkeleti megyékben meg is erősödhet a szél. Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

Csütörtökön a minimumok 10 és 17, a maximumok 26 és 31 fok között alakulnak.

Pénteken egy hidegfront hatására erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, elszórtan kialakulhat záporeső, zivatar. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban 10 és 18, napközben 25 és 30 fok közötti értékeket mérhetnek.

Szombaton sok lesz a napsütés, de helyenként kialakulhat zápor, zivatar. Több helyen megélénkül, időnként megerősödik a szél. A hőmérséklet hajnalban 10 és 18, délután 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap napos, gomolyfelhős időre van kilátás számottevő csapadék nélkül. Nagy területen lesz élénk a légmozgás. A leghidegebb órákban 8-13, napközben 20-25 fok valószínű - olvasható az előrejelzésben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás