„Bölcs válasz a 60 évvel ezelőtt történtekre” - Átadták a felújított szombathelyi Bartók Termet

Alig kétperces politikusbeszédek, egyórás komolyzenei koncert, művészkitüntetés.

Teljes felújítás
Közel egy év után a Bartók Terem eljutott a hivatalos átadásig, igaz, októberben már volt itt egy koncert, amikor jobban is körülnéztünk a hangversenyteremben.
A felújítás azért nem ment annyira egyszerűen, a munka elindításáról még tavaly szeptemberben döntöttek, aztán kisebb bonyodalmak késleltették a befejezést, de az idény kezdetére sikerült használható formába hozni az intézményt. Alpaslan Ertüngealp a szimfonikusok zeneigazgatója egy hónappal ezelőtt jobb akusztikájúnak nevezte a felújított koncerttermet a nyugat.hu-nak adott interjújában.

A rekonstrukció során újrafestették a termet, kicserélték a székek kárpitját, új fény- és hangtechnikát szereltek fel. Felújították az öltözőket, és újakat is építettek, és a nagyterem alatt kialakítottak egy kamaratermet is.
A közel 450 milliós beruházás költségeit a két fenntartó, a Vas megyei és a szombathelyi önkormányzat, valamint a kulturális tárca finanszírozta.

„Mi Bartók örökösei vagyunk”
Az avatóünnepségen alig negyedórát tartott a protokoll, Ipkovich György polgármester kezdte a beszédeket. Kijelentette, közös fenntartású szimfonikus zenekar új székhelyének átadása közös öröm a fenntartóknak és a zenebarátoknak. Ami újabb lépés ahhoz, hogy a közös intézmények bővítsék kulturális kínálatukat. Hozzátette, nem kevés pénzbe és vesződségbe került a felújítás, de már látható, hogy megérte.
Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke kifejtette, hogy az idén két jelentős évfordulót is ünneplünk, nevezetesen mártír miniszterelnökünk, Batthyány Lajos születésének 200., és Kodály Zoltán születésének 120. évfordulóját. Sajnos, a két jeles évforduló szinte elhomályosította egymást, pedig mindkét személység nagyobb figyelmet érdemelne. Az új hangversenyterem viszont méltó emléket állít Kodálynak és Bartók Bélának is, a kitűnő akusztika pedig vonzerő lehet a nagy művészek és a zeneszerető közönség számára.

Kiss Péter kancelláriaminiszter első mondata kisebb megrökönyödést keltett: „Ép ésszel nem felfogható, hogy mit keres egy koncertterem egy zsinagógában”. Hiszen ami 60 évvel ezelőtt történt, azt az embernek és a társadalomnak is fel kell dolgoznia. A válasz pedig az, hogy így kifejezzük, mi Bartók örökösei vagyunk és nem azoké, akik aktív részesei voltak a tragikus eseményeknek. Ezért a Bartók Terem kialakításával a lehető legbölcsebb döntés született.
A miniszter szerint a két önkormányzat közös áldozatvállalása pedig kitűnő példája az együttműködésnek.

A röpke beszédek után a három politikus közösen vágta át a nemzeti színű szalagot, majd kisebb technikai szünet után a Savaria Szimfonikus Zenekar Erkel, Kodály és Liszt művekből összeállított koncertet adott. Közben volt még egy gesztus, Kiss Péter kancelláriaminiszter az „Év zenekari művésze díjat” nyújtotta át Petró Andrásnak, a zenekar cselló szólamvezetőjének.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet