Meglátván a meghívóban szereplő 25 napirendi pontot, majd azokat átnézve úgy döntöttünk, hideg élelemmel, a kávéautomatába való aprópénzzel felszerelkezve ülünk be a terembe. Mindkettőre szükség volt később.
Ismét ünnepélyes pillanatokkal kezdődött az ülés, Burián Attila PV alezredes, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szombathelyi Kirendeltségének vezetője, Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Alapítvány elnöke búcsúzott a képviselőktől, nyugdíjba vonulása miatt. Burián Attila a közelmúltban kapta meg a Szombathely Közbiztonságáért Díjat, elköszönésekor annyit még elmondott, hogy a jövő héten adják át az új főtéri kamerarendszert.
50 millió + 50 millió = 100 millió
Ipkovich György polgármester (MSZP) eztán örömhírt hozott, a parlament keddi ülésén elfogadta a jövő évi állami költségvetés keretszámait. Azt örömhír nem ebből fakad, hiszen az önkormányzatok támogatása szűkül, hanem abból, hogy az alakuló szombathelyi színház 100 milliós normatív támogatás kap jövőre. Ami azt jelenti, hogy az állam befogadta és támogatja, mint állandó színházat.
Aztán kisebb perpatvar kerekedett, Ágh Péter városi és országgyűlési képviselő (Fidesz) arra emlékeztetett, hogy a színház alapításakor 6 milliárdos állami támogatásról volt szó. Ráadásul a Fidesz és a KDNP Puskás Tivadar tolmácsolásával 2 milliárdot kért az állami költségvetésből, amit a koalíciós pártok nem szavaztak meg.
Ne keverjük a szezont a fazonnal szólt Ipkovich György, a 100 millió ugyanis működési támogatás, a kőszínház építésére pedig akkor lehet támogatást kérni, ha ki lesz jelölve a helye, és ismert lesz a pontos építési költség.
Később Molnár Miklós (Pro Savaria) egy HVG-t lobogtatva tért vissza a témára, a lapban ugyanis azt olvasta, a szombathelyi színház csak 50 milliót kap. Erre a polgármester kijelentette, a 100 millió két 50 millióból, két külön keretből áll össze, amiről kedden döntött a parlament.
Parlamenti interpelláció a Haladás miatt
De térjünk vissza az ülés elejére, ahol a megszokotthoz képest visszafogott volt a napirend előtti adok-kapok. Marton Zsolt (Fidesz) a Külső-Nárai és Brenner Tóbiás utcák kereszteződésénél lévő áldatlan állapotokat ecsetelte, mire gyorsan megegyeztek abban, hogy a városfejlesztési bizottság úgyis felülvizsgálja a város közlekedési hálózatát, emeljék be az ügyet a vizsgálatba. A vizsgálat költségeit pedig a jövő évi költségvetésbe.
Rettegi Attila (Fidesz) az 56-os Nemzeti Párt kérést tolmácsolta, a szervezet már 2004-ben kezdeményezte, hogy hozzanak létre hősi parcellát a temetőben, az 56-os forradalom áldozatainak emlékére. A polgármester viszont kijelentette, az ügy nem csak az önkormányzaton múlik, hiszen halottak exhumálásába és újratemetésébe a hozzátartozóknak is beleszólása van. A városvezetés támogatja a tervet, a temető üzemeltetője szintén, de figyelembe kell venni a kegyeleti jogokat is.
Varga Tamás (SZDSZ) a Haladás-ingatlanok helyzete iránt érdeklődött. Ipkovich György elmesélte, megkeresték a tulajdonos MÁV-ot, és kérték, hogy a Haladás stadiont, a Kalandváros melletti területet és a MÁV kertészetet adják át ingyen a városnak. A MÁV ezt elutasította, ekkor vásárlási szándékot jeleztek. A kertészettől hajlandó megválni a MÁV, a másik két területtől így sem. A polgármester szerint ez meglehetősen barátságtalan lépés, hiszen annak idején az ingatlanokat ingyen kapta meg a vasúttársaság. Így pedig a város nem tudja felújítani a stadiont, amire égető szükség lenne, hiszen a jelek szerint a focicsapat visszakerül az NBI-be. A Kalandvárost pedig bővíteni szeretnék, ez sem oldható meg. Ipkovich György valószínűsítette, hogy az ügy miatt interpellálni fog az országgyűlésben.
Az ausztrál sztyuvik ruhája
Gyebrovszky János (MSZP) a felszámolás alatt álló Styl ruhagyárról érdeklődött, a polgármester elmondta, a felszámolóbiztos úgy döntött, tovább működtetik a céget. Igaz, a korábbi 800 helyett 600 alkalmazottal, a végső megoldás az lesz, ha egy befektető megvásárolja a céget.
Molnár Miklós szerint viszont a cég rossz hírének oka, hogy a választási kampányban azt sulykolták, hogy tönkrement a vállalat. Így nehéz lesz befektetőt keresni, de szükség esetén még munkavállalót is. Úgy vélte, a politikának békén kellene hagynia a vállalatot, majd hozzátette, ő folyamatosan tartja a kapcsolatot a felszámoló-biztossal.
Ipkovich György kijelentette, a hagyományos ruhakészítésnek van jövője, viszont egy jogszabály akadályozza a cég helyzetének javulását. A felszámolás alatt álló vállalatok nem vehetnék részt közbeszerzési eljárásban, az állami megrendelés pedig rendbe hozhatná a céget. Márpedig a minőséggel nem lehet gond, hiszen az ausztrál légitársaság itt varratja a légikísérők ruháit.
Weblap és Bartók terem
Lazáry Viktor (Fidesz) szerint az, hogy félház volt a Bartók Terem avatásán, jelzés a városvezetésnek. A képviselő kijelentette, oda kell figyelni az ilyen rangos eseményekre, nem szép látvány az üres székeké.
Ez a protokoll megnyitók átka értett egyet a polgármester. A meghívókat kiküldték, de sokan nem jöttek el, pedig az ország legjobb akusztikájú koncerttermévé vált a Bartók terem, amiről a jelenlévők meg is győződhettek a szimfonikus zenekar koncertjét hallgatván.
Szakály Gábor (Fidesz) a színház weblapjáról érdeklődött, információi szerint ugyanis a Nyugat.hu 3 millió forintért alakítja ki az internetes oldalt. A képviselő szerint ez a piaci ár tízszeresét jelenti, feltette a kérdést: meddig akarja még a város Czeglédy Csaba médiabirodalmát közpénzből finanszírozni?
Ipkovich György először emlékeztetett egy bírósági ítéletre, majd kijelentette, a honlap készítésére nincs megkötött szerződés, a 3 millió forint keretösszeget jelent. Viszont a közgyűlés ne akarja elvenni a döntési jogot a színház igazgatójától, a város csak annyit tehet és tesz, hogy figyelemmel kíséri, a közpénzek felhasználása valóban versenyeztetéssel történik-e.
Ismét a 86-os főút
Persze, nem múlhat el közgyűlés úgy, hogy ne kerüljön szóba a 86-os főút fejlesztése. Most Marton Zsolt hozta elő, aki úgy vélte, nagy a csend a felújítás körül, közben pedig megközelíthetetlenné válik az M1-es autópálya.
Ipkovich György szerint a polgármesteri karrier csúcsa, ha a szombathelyi polgármester faggatják a csornai elkerülő út építéséről. Igaz, van kompetenciája, ha már mesterkedéseinek köszönhetően a regionális fejlesztési tanács társelnöke lett.
Úgy vélte, az elmúlt egy évben több minden történt a 86-oson, mint húsz év alatt, ugyanis elkezdett épülni. Igaz, egyelőre azokon a szakaszokon, ahol arra alkalmas tervek vannak. Csornán pedig eldőlt az a kardinális kérdés, hogy nyugatról vagy keletről kerülje meg a várost az út. Mégpedig keletről, ami a szombathelyiek számára kedvezőbb megoldás, hiszen így a város előtt lehet elkanyarodni az autópálya felé. Tavasszal kezdődik Enesénél az építés, a többi szakaszon pedig az előkészítés.
Véletlen szavazás?
Ágh Péter arra figyelmeztette a polgármestert, hogy az építés gyorsítása érdekében saját frakciótársait is meg kell győznie a parlamentben, Ipkovich György kijelentette, ezt meg is fogja tenni. Időnként nagyon durva tudok lenni mondta.
Aztán kisebb szópárbaj alakult ki, Ipkovich György ugyanis megemlítette, hogy a csornai Áder János is tehetett volna az útért. Ágh Péter közbeszólt, hogy Áder most adott be módosító indítványt az országgyűlésnek, a polgármester szerint viszont 10-15 éve kellett volna, akkor még oda is figyeltek volna rá.
Aztán azt kérte az ellenzéki képviselőktől, hogy fogjanak össze az ügyben, hiszen olyan gödrök vannak az úton, hogy meg lehetne bennük fürdetni egy gyereket.
A két ülés közötti beszámoló szavazásakor az ellenzék is igennel voksolt, ilyenre nagyon rég nem volt példa. Láthatóan saját maguk is meglepődtek.
A szakma véleményét várják
Prugberger Emil (Pro Savaria) aztán interpellációját ismertette, amelyben a Thököly utcára tervezett közlekedési lámpák ellen szólalt fel, éppúgy, mint a Pro Savaria múltkori sajtótájékoztatóján. Arra kérte a közgyűlést, az átfogó közlekedési felülvizsgálatig függessze fel az előző közgyűlésen hozott döntését.
Kisebb vita tört ki arról, hogy a közgyűlésnek joga van-e megváltoztatni egy előző határozatát, kiderült, hogy igen. Aztán a polgármester elmondta, hogy a lámpák elhelyezése előtt ki fogják kérni a szakhatóságok véleményét és engedélyét. A képviselő nem fogadta el a választ, a közgyűlés viszont 14 igen, 11 nem szavazattal, egy tartózkodással igen. Ekkor arról tört ki a vita, hogy egyszerű vagy minősített többség kell-e ehhez, kiderült, hogy egyszerű. Prugberger Emil meg is említette: nem minősített, de minősít.
Hiány, hitelfelvétel
Még csak délelőtt fél 12 körül jártunk, amikor a közgyűlés elkezdte a tényleges napirendi pontok tárgyalását, mégpedig a jövő évi költségvetés koncepciójával.
Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ) a 2007-s gazdálkodással kezdte, mivel az év végére 590 milliós hiány várható, ez meghatározza a jövő évi költségvetést is.
Megtudtuk, hogy az állami normatív támogatás 227 millióval csökken, nőnek viszont az adó- és illetékbevételek, ennek ellenére 172 milliós működési hiány várható. Illetve, akár ennél is több, de semmiképpen nem lehet magasabb 300 milliónál.
A fejlesztésekhez pedig 4,1 milliárd forint kell, ehhez azonban hitelfelvételre van szükség. Főként azért, mert elindulnak az uniós programok, amelyek önerejét biztosítani kell.
Marton Zsolt szerint látható, hogy fájdalmas lesz a költségvetés, hiszen a városvezetés csak a bevételek növelésében, a megszorításokban gondolkodik, a napirenden is komoly áremelések szerepelnek. Megjegyezte, hogy az SZDSZ a kampányban adócsökkentést ígért, ennek ellenére Németh Kálmán szemrebbenés nélkül jelenti be az emeléseket.
A képviselő kijelentette, csak annak lehet örülni, hogy a koncepció még nem a végleges változat, az ellenzék módosító javaslatokat fog benyújtani.
Ekkor ismét váratlan dolog történt, a polgármester felfüggesztette a vitát, jött az ebédszünet.
A Molnár kikapcsolta a szavazógépemet!
Fél három, és a polgármester sajtótájékoztatója után néhány perccel folytatódott a költségvetési vita. Sági Józsefet demagógiával vádolta meg a kormányoldal, amikor arra célzott, hogy a Fidesz-frakció már az idei költségvetés megalkotásánál figyelmeztetett arra, hogy felelőtlen, pazarló, koncepciótlan a városvezetés. Kijelentette, a frakció hajlandó segíteni, ennek azonban feltétele, hogy a várost terhelő beruházásokat nyessék vissza.
Horváth Zsolt szerint is nehéz helyzetben van a város, amit a tervezett díj- és adóemelések sem tudnak megoldani. A korábbi megszorító intézkedések hozta megtakarításokat pedig a kormány elvette a várostól, hiszen csökkenti a központi támogatást.
A módosító indítványokról külön-külön szavazott a közgyűlés, Gyimesi József viszont nem voksolt, miután kisebb vitába keveredett a mellette ülő Molnár Miklóssal, bejelentette: A Molnár kikapcsolta a szavazógépemet.
Új szavazás következett, majd általános fejetlenség, amiből annyit sikerült kiszűrnünk, hogy az ellenzék nem szavazatai mellett a többség elfogadta a költségvetési koncepciót.
A képviselőt a hivatallal azonosítják
Kisebb zűrzavart hozott az általunk nehezen követhető SZMSZ módosítás, amelynek a végén ismét jogi vitába bonyolódtak a képviselők, Ipkovich György megemlítette, hogy akinek törvényességi aggályai vannak, a Közigazgatási Hivatalhoz fordulhat.
Közben egy kis levegőzésre mentünk a teraszra, ahol egy ellenzéki városatyát kérdeztünk arról, miért kell a kisebb ügyekről a közgyűlés előtt felszólalni. Hát, azért, mert a választópolgár számon kéri a képviselőtől, ha nem adja elő panaszát hangzott a válasz. Azt már nehezen értik meg, hogy a bizottságokban is lehet dönteni, mivel a képviselőt a hivatallal azonosítják.
Közben a teremben elkezdődött a díjemelések vitája. Marton Zsolt kijelentette, az ellenzék csak az inflációs rátának megfelelő emeléseket fogja támogatni, a többit nem, mert úgy vélik, a lakosság a terhelhetőség határára érkezett.
Így is történt, közel két órába telt, amíg a közgyűlés elfogadta a kéményseprő szolgáltatás, a tömegközlekedés, a fizetőparkolás, a települési szilárd és folyékony hulladék, a távhőszolgáltatás, a víz- és csatornadíjak emelését. A módosítások 8 és 20 százalék között vannak, lényeg, hogy mindenért többet kell fizetni január 1-től.
Adóemelés után pihenő
Mint ahogyan a helyi adókban is nőnek a fizetni valók. Nő az üzleti célú épületek építményadója, megszűnik a kisvállalkozások, azaz a 2,5 millió forint adóalap alatt teljesítő cégek, magánvállalkozások iparűzési adókedvezménye, emelkedik az idegenforgalmi adó.
Komoly vitát hozott az adócímkézés tervezett eltörlése, ez az egyik módja, hogy a civil szervezetek támogatáshoz jussanak. Lényege, hogy az adófizető meghatározhatta, helyi adójának bizonyos részét melyik szervezet kapja meg. Az indoklás szerint gyarapodtak a civilek számára kiírt pályázati lehetőségek, a címkézéssel 62 millió forint esett ki a városi kasszából.
Hosszabb vita után az ellenzék kezdeményezését fogadták el, miszerint jövőre felére csökkentik a címkézhető összeghatárt. A módosítást az ellenzéki képviselők mellett Gyimesi József, a civil bizottság elnöke szavazta meg.
Közben látszott, hogy fáradnak a képviselők rendesen, ezért a polgármester este fél hétkor tíz perc szünetet rendelt el, amely a szokásoknak megfelelően jó húsz percig tartott.
A folyosón megpróbáltuk megsaccolni, mennyi időbe telik a hátralévő 11 napirendi pont megtárgyalása. Az egyik alpolgármester három órát, egy ellenzéki képviselő másfelet jósolt. Később kiderült, utóbbinak lett igaza.
Jobb a társulás mint az összevonás
Vita nélkül mentek át azok a szociális intézkedések, amelyek a lakbéremelés kedvezőtlen hatásait igyekeznek csökkenteni. A jövő évi rendezvénynaptárnál ismét előjött a korábbi tendencia. Arról van szó, hogy a közgyűlés meghatározza, milyen rendezvényeket támogat anyagilag az önkormányzat, néhány képviselő ismét megpróbált minél több eseményt ide beemelni., most sikerrel.
Aztán az ún. technikai TISZK megalakítása került napirendre. Lényege, hogy a szakképző iskolák január 1-től társulásban működnek, miközben önállóságukat megtartják. A lépésre a jogszabályok változása miatt van szükség, jövőre csak így tudnak pályázni, és egyáltalán, így szervezhetik az oktatást is.
A feladatra non-profit társaságot alakítanak, amely költségvetés 6 millió forint egy évre.
Sági József szerint az elmúlt egy év alatt ez az első oktatással kapcsolatos terv, amit támogatni tud az ellenzék. Csak nehogy bajuk legyen belőle jegyezte meg a polgármester. Sági József szerint azért is dicséret illeti a tervet, egyrészt azért, mert bevonták az ellenzéket az egyeztetésbe.
Rettegi Attila kijelentette, jobb a társulás mint az összevonás. Czeglédy Csaba alpolgármester (MSZP) hozzátette, a társaság vezetője a hat érintett középiskola egyikének igazgatója lesz másodállásban, szintén másodállásban alkalmaznak egy adminisztrátort, egy könyvelőt és egy könyvvizsgálót, így a költségekre elég lesz a 6 millió forint.
Ezek után miért ne szavaznák meg?
Miután konstatáltuk, hogy a napközbeni események ismeretében gyorsan átjutottunk az utolsó 10 napirendi ponton, Ipkovich György bejelentette, a közgyűlés december 12-én, szerdán délután 4 órakor közmeghallgatást tart a városháza első emeleti nagytermében, az év utolsó ülése pedig december 20-án lesz.
Utolsó napirendként a Savaria Moziüzemeltető és Szolgáltató Kft. végelszámolása került elő. A polgármester az emelvényen köszönte meg Németh Sándor volt igazgató munkáját, amit a képviselők tapssal honorálták.
Ezek után miért ne szavaznák meg? mondta mellettünk egy hivatali dolgozó. Igaza lett, a beszámoló csont nélkül ment át a szavazáson.
Ünnepélyes kezdés, ünnepélyes befejezés, közben díj- és adóemelések, 300 milliós hiány a jövő évi költségvetésben. Ennyi volt a novemberi szombathelyi közgyűlés.