Nem lesz zene a német karácsonyi vásárokon

Túl drágák a zenei jogdíjak.

Idén zene nélkül rendezik meg a karácsonyi vásárok nagy részét Németországban, mert az előadóművészek jogait képviselő szervezet, a GEMA óriási mértékben megdrágította a licenszeket - írta az Euronews. A berlini karácsonyi vásár főszervezője, így foglalta össze a helyzetet:

„A GEMA több mint 1000%-kal megemelte az árakat. Mi nem tudjuk kifizetni, az árusaink se, és a vendégek sem akarnak ennyivel többet fizetni."

Forralt bor és mézes kalács most is kapható Berlinben, de a hangulat nem olyan, mint a megszokott.

„Szerintem lehetne egy kis karácsonyi zene is. Néha túl sok volt, de egy kicsi azért jól esne" - mondta egy nővér, egy francia diák pedig arról beszélt, hogy a karácsonyi dalok nélkül nem olyan ünnepi a hangulat.

Vannak olyan karácsonyi vásárok is, amelyek megpróbálják valahogy kikerülni a szabályokat a siker érdekében.

„Észreveszi az ember. Ha szól a zene, az emberek táncolnak, ezt láttuk már. Így viszont nincs tánc" - panaszkodott egy árus, Andreas Schulze, aki sok kollégájával együtt attól tart, hogy karácsonyi dalok híján a vendégek rövidebb ideig maradnak, és kevesebb pénzt költenek.

„A német karácsonyi vásárok több mint 600 éve léteznek. De a világjárvány, a megemelkedett energiaárak és a növekvő költségek miatt idén csak a vendégek hangját fogjuk hallani rajtuk" - írta a lap.