Aranygyűrű Ipkovichnak
Ahogyan várható volt, ünnepélyes pillanatokkal kezdődött az ülés, igaz,
Ipkovich György polgármester (MSZP) kijelentette, nem vidám percek következnek.
Hárman köszöntek el az önkormányzattól, a képviselőktől. Köztük Tóth Andor, a
Vasi Volán nyugállományba vonult vezérigazgatója és Orbán Péter rendőr altábornagy, leköszönő megyei főkapitány.
Gadányi Károly, a Berzsenyi főiskola rektora pedig az egyetemi integráció miatt búcsúzott el. A teljes
rektori díszbe öltözött Gadányi Károly kisebb meglepetést okozott, amikor rektori
aranygyűrűt adott át a polgármesternek, a főiskola érdekében végzett
tevékenységéért.
Szemmel láthatóan Ipkovich György is meglepődött, majd kijelentette, az ajándékot úgy fogja kezelni, mint a rendszerváltás utáni képviselő-testületek és a város számára nyújtott elismerést, a gyűrű a polgármesteri láncot fogja díszíteni.
Az ellenzék nem vacsorázik
Kissé meglepődve néztünk körbe a teremben, a kezdéskor több fideszes
képviselő sem volt jelen, köztük Marton Zsolt frakcióvezető sem. Néhányuk később
megérkezett.
A búcsúzkodások után rögtön vége lett az ünnepélyes pillanatoknak, Sági József (Fidesz) frakciója nevében bejelentette, hogy nem vesznek részt az estére tervezett vacsorán. Egyúttal kérik, hogy a közpénzből finanszírozott vacsora rájuk eső részével a Segítőházat támogassák.
A képviselő azt is kérte, hogy vegyék le a napirendről a köztisztviselők
jutalmazásáról szóló előterjesztést, mivel mértéktartásra, higgadtságra van
szükség, nem pedig arra, hogy nem megérdemelt jutalmakat osszanak.
A polgármester viszont azt jelentette be, hogy az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők
saját zsebükből fogják fizetni a vacsorát, felajánlotta, hogy ha a fizetés módját
kifogásolja az ellenzék, akkor az ő részüket is fizeti. A vacsora pedig 1990 óta
haladó hagyomány, ahol politikai viták nélkül tudnak eszmét cserélni az
ellentétes politikai oldalon állók.
Lazáry Viktor (Fidesz) szerint olyan helyzet nem fordulhat elő, hogy az ellenzéki képviselők anyagi támogatásra szoruljanak. Kijelentette, a közgyűlésben uralkodó vezetési stílus, hangulat miatt nem akarnak együtt vacsorázni a városvezetéssel.
Ezzel kellett volna kezdeni nyugtázta a polgármester.
Túl magas volt az ár
Molnár Miklós azt javasolta, hogy az ún. bébikötvényről szóló
előterjesztést vegyék le a napirendről, az úgyis csak 2009 január 1-től lépne
életbe. Így van idő arra, hogy meggondolják a dolgot. A képviselő kijelentette,
meghibbantak, akik előterjesztették az ügyet, ami komolytalan és nevetséges.
Gyimesi József (ESZE) pedig azt kérte, hogy a Sportliget bérbeadását ne zárt
ülésen, hanem a nyilvánosság előtt tárgyalják.
A szavazáskor kiderült, hogy a kritizált napirendeket is tárgyalni fogják, a
Sportliget ügye pedig a nyilvános ülés elé kerül.
Már komolyan reménykedtünk abban, hogy gyorsan rátérnek a képviselők az érdemi munkára, viszont előkerült a volt határőrlaktanyával szemközti terület értékesítése. Az önkormányzat már régebben kinyilvánította szándékát, hogy a területen ipartelepítést akar végrehajtani, a tulajdonos államtól azt kérték, hogy ingyen adja át az ingatlant. A szakminisztérium erre nem volt hajlandó, ekkor szóba került a megvásárlás is. A tárca viszont ragaszkodott a nyilvános árveréshez, ekkor az ár olyan magasra ment fel, hogy az önkormányzat nevében eljáró képviselő nem tudta azt felülígérni.
Az ülésen az ellenzék azt kifogásolta, hogy szerintük a városvezetés nem tett meg mindent a terület megszerzéséért. Molnár Miklós (Pro Savaria) szerint korábban kellett volna lépni, Szakály Gábor (Fidesz) úgy vélte, a vásárlást bonyolító Vagyonhasznosító Zrt. az első komolyabb próbán megbukott, mivel nem sikerült megszereznie az ingatlant, ezzel 700 milliós kárt okozott a városnak, a vételi jogot elnyerő vállalkozás ugyanis ekkora hasznot szerez a tranzakcióból.
Üzletemberek rövidítik meg az önkormányzatot
Gyimesi József arra hívta fel a figyelmet, hogy a városvezetés is kudarcként
ítéli meg az ügyet. A kudarcot azonban nem csak nekik kell beismerniük, ugyanis
Szombathelynek vannak országgyűlési képviselői is, Hankó Faragó Miklós és Hende
Csaba, akik okosan bujkálnak az ügyben. Gyimesi József szerint ki kell vizsgálni
az ügyet, akár azt is, hogy Csáfordi József határőr dandártábornoknak volt-e
szerepe az értékesítésben?
Utalt a Savaria Fórumban megjelent cikkre, amiből kiderült, hogy a licitálók pontosan tudták, hogy az önkormányzat 300 milliós vételárnál meg fog állni, mivel ekkora összegre szólt a zrt. meghatalmazása. Az információk szerint egy multinacionális kereskedelmi cég nevében vásárolta meg a területet egy pecöli vállalkozás, a cég akár 1 milliárdot is hajlandó fizetni, így a vállalkozás 700 milliós hasznot húz az ügyből.
Czeglédy Csaba alpolgármester (MSZP) hozzátette, a tanulság az, hogy erőszakosabb, agresszívebb piaci magtartást kell tanúsítania a zrt.-nek Szombathely érdekében.
Ipkovich György kijelentette, véget kell vetni annak, hogy tucatnyi ember évtizedek óta hasznot húz abból, hogy üzleti lépésekkel megrövidíti az önkormányzatot. Ha pedig a város mondjuk 600 millióért vásárolta volna meg a 200 milliósra értékelt területet, az ellenzék most azt kritizálná.
A vitára Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ) tett pontot. Elmondta, azért nem sikerült nyilvános árverés nélkül megszerezni a területet, mert egy kormányhatározat közel 200 ingatlant jelölt ki nyilvános árverésre, a bevételt a Honvéd kórház felújítására fordítják. Ezért hiába jártak az ügyben többször is a fővárosban, nem volt esélyük. Emlékeztetett arra, hogy a közelben több területet is megkapott a város ingyen, azokat, amelyek nem szerepeltek az említett kormányhatározatban.
Látványvezetés, az önkritika hiánya
Úgy vélte, a városvezetés tudott a közel ezer főt érintő létszámleépítésről is, ennek ellenére nem tett semmit az ipari park bővítéséért, csak a második félévben kezdett kapkodni. Az önkormányzat pedig a nagy, jól kommunikálható beruházásokkal foglalkozott, közben magára hagyta a családokat.
A képviselő önkritikát is elvárna, hiszen a beruházásokat hitelből hajtották végre, ami látványvezetésre utal. Feltette a kérdést, etikus-e, hogy a polgármester ajándékozó körutakat tart a városban, miközben a fideszes képviselők saját pénzügyi keretét megvonták. Ráadásul az érintett körzetek képviselőinek véleményét sem kérte ki.
Nem mennek, bojkottálnak
Emlékeztetett arra, hogy a fejenként egymilliós pénzügyi keretet minden képviselőnél eltörölték az idei költségvetésben, jövőre a felét, 2009-ben pedig a teljes összeget visszahozzák.
Németh Kálmán hozzátette, a város egy fillérrel sem vett fel több hitelt, mint amennyi a költségvetésben szerepel. A működési költségeket a bevételekből finanszírozzák, Szombathely semmivel sincs rosszabb helyzetben, mint bármelyik másik város. Ő is kijelentette, nem lehet komolyan venni a kritikákat, ha az ellenzék nem fogadja el az egyeztetésekre szóló meghívásokat.
Aggódik a Fidesz
Ipkovich György megemlítette a Fidesz Markusovszky kórházról szóló,
előző napi sajtótájékoztatóját, amiről csak úgy szerzett tudomást, hogy
véletlenül rákattintott az egyik internetes újságra. Kifogásolta, hogy a közös
dolgokról elfelejtik tájékoztatni, így nehéz a reagálás.
Azért reagált a sajtótájékoztatóra, ahol a Fidesz sértődött városvezetésről beszélt. Valóban sértődött vagyok, mint szombathelyi polgár jelentette ki, hozzátéve, ez azonban a magánügye. Ennek ellenére folytatja az egyeztetést a kórház ügyben, álláspontját azonban az egészségügyi bizottság határozata alakította ki.
Lazáry Viktor kijelentette, a Fidesz-frakciót aggodalommal tölti el a kórházról kialakult vita, most ugyanis új helyzet alakult ki, amelyben a kórháznak versenyképesnek kell lennie, különben elesik a támogatásoktól. Ebben a helyzetben a kórház csak a megyei és a szombathelyi önkormányzatra támaszkodhat, ezért össze kell fogniuk a helyi politikai erőknek.
Nincs együttműködés a kórháznál
A polgármester úgy vélte, a kórház kérdésben viszonylag könnyű
helyzetben van. Az előző ciklusban is fideszes többség irányította a megyét és
szocialisták a várost, most is. Akkor viszont sikerült megkötniük egy
együttműködési megállapodást, amely alapján a város évente 100 milliót adott
fejlesztésre. Abban az időben azt tudták a kormány és a parlament felé
kommunikálni, hogy egyetértés van kórház-ügyben, ennek lett az eredménye a 2,5
milliárdos központi támogatással felépített sürgősségi tömb.
A megállapodást a megyei vezetés nem volt hajlandó meghosszabbítani, és ezt nem is
indokolták, ezért az egészségügyi bizottság szakmai véleménye alapján cselekszik
a városvezetés.
Önök is meg fognak sértődni
Tarján Jenő (Fidesz) tette fel a sokunkat foglalkoztató költői kérdést:
Miért ragaszkodik mindkét önkormányzat a kórház működtetéséhez, amikor az sok
pénzbe kerül, és sok munkával jár? Ő sem kapott erre választ.
Prugberger Emil (Pro Savaria), az egészségügyi bizottság elnöke arra
figyelmeztetett, ha nem sikerül gyorsan megegyezni, az orvosok elmennek a kórházból,
nem lesz, aki gyógyítson.
A Fidesz-frakció felé fordulva kijelentette, önök is meg fognak sértődni, ha
hozzátartozójukat nem a megfelelő szinten fogják kezelni a kórházban.
Úgy vélte, a kialakult helyzetért nem lehet a városvezetést hibáztatni, mert abban a
helyzetben van, mint egy férfi, aki meg akar hódítani egy gyönyörű hölgyet. Nem
lehet mit csinálni, ha nem akar mellém feküdni jelentette ki, harsány kacagást
kiváltva.
A témát most Lazáry Vitor zárta le, aki konstatálta, hogy közelednek az álláspontok, azaz, mindenki érzi, hogy törekedni kell a megállapodásra.
Suttogó propaganda
Molnár Miklós a polgármestert idézte, miszerint a városvezetés mindent
megtesz az egyeztetések érdekében. Kijelentette, a közgyűlés előtti
frakcióvezetői megbeszélésre nem kapott meghívót, ezért nem is tudott rajta részt
venni.
(Kicsit később Ipkovich György bejelentette, a hivatal kinyomtatta azt az e-mailt,
amely jelezte, hogy a meghívó megérkezett a képviselő számítógépére
)
Molnár Miklós közben már a színház felújítási pályázatánál tartott, bejelentette, hogy a munkálatokat elnyerő zalai vállalat már korábban is dolgozott Szombathelyen, és tevékenységét csúszás, rossz munkavégzés, kötbérezés jellemezte. Kifogásolta, hogy a pályázatban legalább 800 milliós saját tőkét írtak elő, ezzel kizárták a szombathelyi cégeket.
Ipkovich György megismételte az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakat, miszerint el akarták kerülni, hogy likviditási gondok merüljenek fel a munka során. Egyébként pedig nehéz az építőiparban olyan céget találni, amelyiknél soha nem merültek fel hiányosságok.
Molnár Miklós megígérte, hogy utána fognak járni annak a suttogó propagandának, amely terjed a városban, és arról szól, hogy vajon miért tett szert ilyen komoly pozícióra Szombathelyen a zalai cég.
Kevés az életjel
Tulajdonképpen itt akár be is fejezhetnénk a közgyűlési tudósítást. A
két órás ebédszünet után ugyanis ismét hiányos létszámmal kezdett a testület,
ráadásul az előterjesztések többsége konszenzussal ment át. Írhatnánk, hogy
adventi hangulat alakult ki, ám inkább úgy fogalmazunk, unalom telepedett az
ülésteremre. Alig néhány ügy nyomán mutattak életjelet a képviselők.
Az egyik ilyen az ún. bébikötvény volt. Említettük, hogy az ellenzék le akarta
vetetni a napirendről az ügyet, a polgármester most azt javasolta, a vitát tekintsék
első olvasatnak.
Az ellenzék kifogásolta, hogy nem derül ki, mi a javaslat célja. Lazáry Viktor
szerint nevetséges, hogy a most született gyermek 18 éves korában 50 ezer forintot fog
kapni. Szakály Gábor (Fidesz) úgy vélte, cinikus az előterjesztés, miközben a
kormány hadat üzent a fiataloknak.
Horváth Zsolt (Fidesz) végül azt javasolta, hogy januárban üljenek le megtárgyalni a
dolgot, ki kell dolgozni a részleteket.
A polgármester egyetértett, de azért hozzátette: A megbeszélésre fogadják el a meghívást.
50 éves bérleti szerződés?
A következő ügy a Sportliget bérleti szerződése volt. A közgyűlés
korábban döntött arról, hogy pályázatot ír ki a Sportliget bérbeadására, azzal a
kikötéssel, hogy a bérlő jelentős fejlesztéseket hajt végre.
Gyimesi József szerint viszont nem szabad aláírni a pályázaton kiválasztott
vállalkozással a szerződést, mivel sok a tisztázatlan ügy, köztük az, hogy
szerepel a tervezetben az 50 éves időtartam.
Horváth Zsolt szerint viszont amellett, hogy osztja az aggodalmakat a
létesítmény a város ékköve lehet. De csak akkor, ha a vitás kérdéseket
tisztázzák a szerződéstervezetben.
A közgyűlés végül elfogadta, hogy a tervezet a kért módosítások után kerüljön
vissza, és akkor döntenek az aláírásról.
Jutalom a tisztségviselőknek
Aztán már csak egy nyilvános napirendi pont maradt hátra, a jutalmazások, amit az
ellenzék szintén le akart vetetni a tárgysorozatról. A polgármester és az
alpolgármesterek jutalmazásának ügye.
Hozzászólás nem volt, így a testület a koalíció 15 igen, az ellenzék 11 nem
szavazatával, egy tartózkodással elfogadta, hogy a polgármester bruttó 1 millió 656
ezer, az alpolgármesterek pedig fejenként bruttó 956 ezer forint jutalmat kapjanak.
Ne maradt más hátra, mint az év utolsó ülésén szokásos jókívánságok a polgármestertől. Meg, persze a zárt ülés, amiről a péntek délelőtti sajtótájékoztatók után tudunk beszámolni.