Elindult Szombathelyről a Budapest-Bamako Rally szombathelyi versenyzője, Szendrey Ákos

A kiszuperált VW lakóautó tettrekész kapitánya a hét elején még azt nyiltakozta lapunknak: a Dakar lefújása kedvezhet az ő versenyüknek, biztonságukat viszont csak egy mauritán ismerős garantálhatja, aki telefonon informálja őket az országban uralkodó helyzetről. Az előkészületek után most ott voltunk akkor is, amikor Szendrey Ákos nekivágott a nagy utazásnak a pénteki ködben...

Pénteken délelőtt sűrű ködben indult el Budapestre Szendrey Ákos, akiért a Budapest-Bamako Rally-n szoríthatnak a szombathelyiek. A 22 éves VW Westfalia lakóautón hajnali öt órakor végezték az utolsó simításokat, majd némi felszerelés-utánpótlás után az Uránia Udvarból indult a fővárosba a szombathelyi férfi. Rajta kívül a balkányi Barkaszi Barna és a nagykálói Horváth Károly tagjai az Avokádó csapatnak. Az előkészületekről korábban már részletesen beszámoltunk, illetve a start előtt és a Dakar lefújása után interjút is készítettünk Szendrey Ákossal.

Nézd meg galériánkat!

Most a start pillanatait mutatjuk meg Olvasóinknak. A kész autót és a Szombathelyről való kigördülést csak fotósunk örökítette meg. Reméljük a hazaérkezésnél már tömegben kell tülekednünk. Szombaton reggel a Kossuth térről startolnak a résztvevők. Az első jármű 7:30-kor indul, majd fél percenként indítják a következőt. A magyar szakasz az alábbi útvonalakat érinti: Bp., József Attila utca - Roosevelt tér - Lánchíd - Alagút - Bach csomópont - M1-M7 közös szakasza - 8-as főút: Székesfehérvár, Várpalota, Veszprém, Körmend, Szentgotthárd.

Nézd meg galériánkat!

A résztvevők négy nap után pillantják meg Afrika partjait, majd további 12 kemény nap után jutnak el a Mali fővárosba, Bamakoba. A nyugat.hu kéz- és lábtörést kíván az Avokádó csapatnak és szívből reméljük, hogy a VW Westfalia kihasználatlan reklámfelülete (az alváza) nem kerül be egyetlen híradásba sem! :)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Sport