Kétnyelvű óvónőket Szombathelyre!

Tíz éven belül a város óvodapedagógusainak többsége nyugdíjba megy. Az önkormányzat úgy döntött, egyezséget köt a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel: azok közül, akik hozzájuk iratkoznak be, 30-40 hallgatónak biztos munkahellyel tudnak majd szolgálni.

Alig hagytuk magunk mögött a Nyugat-Magyarországi Egyetem humorral felturbózott pályaválasztási road showját, máris újból hallatnak magukról, igaz, ebben most a szombathelyi városvezetés keze is benne van: az önkormányzatnál úgy határoztak, hogy miután sok óvónő vonul nyugdíjba a következő években, a pályára pedig ma már csak nyelvi specializációval lehet elhelyezkedni, lehetőségeikhez mérten ösztönözni kívánják az óvodapedagógusok kétnyelvűségét.

Ehhez a közgyűlés már egyhangú határozatot hozott arról, hogy a helyi óvodákban a 2009-2010-es tanévtől felmenő rendszerben, választható módon bevezetik előbb az angol, majd a német nyelv oktatását. Czeglédy Csaba alpolgármester ennek fényében többször tárgyalóasztalhoz ült már a NYME Benedek Elek Pedagógiai karával, azzal a szándékkal, hogy Szombathelyen is megjelenjenek az idegen nyelvet játékos formában oktatni képes óvónők.

Tanulmányi szerződéssel garantálják a biztos elhelyezkedést
Mint megtudtuk, a soproni székhelyű tanszék eleinte hitetlenkedve fogadta az együttműködés ígéretét, talán mert azt hihették, a vasi megyeszékhelyen szeretnének a városvezetők ilyen irányú képzést akkreditáltatni – amint kiderült azonban, hogy erről szó nincs, sőt, épphogy az ő intézetüket gyarapítanánk leendő hallgatókkal, máris közölték, tárt kapukkal fogadják a hozzájuk jelentkezőket.

Ehhez Szombathelynek persze a pálya iránt affinitást érző fiatalokat kell felmutatnia, amit úgy igyekeznek serkenteni, hogy „akik február 15-ig erre a szakra jelentkeznek, azok közül teljesítményük alapján 2011-től kezdve legalább 5 főnek biztosítani fogjuk az elhelyezkedését, majd az elkövetkező években további 10-10 főnek.” Összesen tehát majd 30-40 fiatal biztosan munkához jut majd, és ezt a szerződésen alapuló módszert szeretnék később a tanítóképzésre is kiterjeszteni.

Gadányi Károly úgy értékelte az együttműködést, hogy míg „a felsőoktatás gyakran nem olyan szakembereket képez, amilyenekre a gazdaság gondol, ez most ennek szép ellenpéldája.” A sajtótájékoztatót tartók felhívták a figyelmet: már csak pár hétig van lehetőség jelentkezésre, aki tehát vonzalmat érez az idegen nyelvvel is megspékelt óvodapedagógusi pálya iránt, ne habozzon.

(Az érdeklődőket várja Czeglédy Csaba január 30-án délután fél ötkor a Savaria Egyetemi Központ "C" épületének könyvtárában, ahol minden kérdésükre választ kaphatnak.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet