Tévéklaszter a Nyugat-Dunántúlon

Közös műsorok, filmek, összehangolt műsorszórás. Ezeket a célokat tűzte ki az a hat helyi televízió. A kezdeményező a Szombathelyi Városi TV volt.

Egy évig tartó projekt végére tettek pontot aláírásukkal az érintett televíziók vezetői. A 12 hónap alatt lezajlott többszöri szakmai egyeztetéseken fogalmazódott meg, milyen eszközökkel lehet a régión belüli, illetve a határokon átnyúló párbeszédet erősíteni.

A legmegfelelőbbnek azt találták, ha a régió jelentősebb tévéi együttműködnek a jövőben, közös műsorokat készítenek, összehangolják a műsorszórást. Váradi Gábor, a szombathelyi tévé igazgatója korábban elmondta, terveik között szerepel, hogy akár regionális híradót indítsanak, amelyet ugyanabban az időpontban adnak a partner televíziók. De a technikai lehetőségek adottak akár arra is, hogy a televíziók körkapcsolásos vagy konferenciabeszélgetés jelleggel működjenek együtt.

A klaszter meghatározhatja a régió médiáinak működését

A szombathelyi tévé egy burgenlandi partnerrel és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlsztési Ügynökséggel közösen nyújtott be pályázatot az Európai Uniós Interreg programhoz, amely támogatásra méltónak ítélte az elképzelést.
Az egyéves program kézzelfogható eredménye a West-Pannon Audiovizuális Klaszter létrehozása, amelyhez az első körben a szombathelyi, a keszthelyi, a zalaegerszegi, a nagykanizsai tévé, győri Revita televízió és a burgenlandi BKF kábeltévé csatlakozott.

Ezen túl kétnyelvű (német-magyar) dokumentumfilm-sorozatot forgattak, amely a mintaszerű Interreg projekteket mutattak be, és elkészítettek egy információs CD-t is.
Az aláírásnak keretet adó konferencián Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke hangsúlyozta, a klaszter meghatározhatja a régió médiáinak működését. Hiszen az információközlés mellett a véleménynyilvánításban, véleményformálásban is komoly szerepe lehet a közösen működő televízióknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra