A Fidesz arra használja a szabályt, hogy megszegje azt?

A fiatal demokraták ismét előszeretettel élnek a jogsértő plakátolással, a Paragváritól a 11-es Huszár útig.

Kezdjük bőrünkön érezni a kampányt, lassan plakátsztoriktól hangos a város: nemrég az Orbán-Gyurcsány álompárost bevető gerillakampányra hívtuk fel a figyelmet, a mai napon körbejártuk a várost egy plakátmustra erejéig, aztán puff, megvendégeltek minket egy sajtótájékoztatóval is.

„Tartsák tiszteletben ezt a várost, mert ez a város szép” – kérte Horváth Attila, a Fiatal Baloldal megyei elnöke a sajtó útján a Fidesztől. Csütörtökön szemtől-szembe is megmutatta kijelentésének apropóját a Thököly Imre utcában, ami nem más, mint két, egymással dróttal rögzített vékony falap, mindkét oldaláról az ellenzék népszavazásos plakátja köszön vissza.

Oroszvári Péter szombathelyi FIB-elnök szerint bár szájhúzva, de mégis kénytelenek ilyen sajtótájékoztatót tartani, annak ellenére, hogy most nem a tartalomról, hanem a formáról kívánnak szólni: "2002 óta a Magyar Szocialista Párt semmilyen vadplakátolásban nem vesz részt, és erre kértük már többször, szinte minden választás előtt a fideszeseket, hogy ők se tegyék ezt, ne rontsák a városképet ilyesmivel" – mondja, utalva arra, hogy a hirdetés nem csak itt, de a város számos egyéb pontján is feltűnt; ő maga a Derkovits lakótelepen, a 11-es Huszár úton és a Paragvári úton is látta azokat.

Horváth Attila a történtekhez még hozzátette: ha ez így megy tovább, akkor "egyszer már csak azt fogjuk észrevenni, hogy a garázsokon, házfalakon, mindenhol teljesen szabálytalanul végig vannak szórva, arról nem beszélve, hogy utána le sem veszik, hanem hónapokig csúfítják a városképet." Az MSZP annyit kér a Fidesztől: kérjenek engedélyt, amihez engedély kell, olyat meg ne csináljanak, amire nem is kapnának.

Úgyis letagadják
Az ügyben egyébként benyújtották beadványukat a területi választási bizottsághoz, ami délután kettőkor tárgyalta az ügyet. Kérdésünkre, milyen szankcionálással jár az engedély nélküli plakátolás, elmondták még, hogy ilyenkor a Területi Választási Bizottság megállapítja a jogsértés tényét, és eltiltják őket a további jogsértéstől. Az önkormányzat – mivel ez az ő rendelete – leszedetheti a plakátokat saját költségén, aztán kiszámlázza azt – csak az a kár, hogy „ilyenkor szokott az elhangzani: nem tudják, hogy ki rakta ki.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet