Nem engedték be a Nyugat Rádió munkatársát a szombathelyi Fidesz sajtótájékoztatójára

Az újságíró szövetségekhez fordulnak.

Sajtótájékoztatót hirdetett meg csütörtök délutánra a szombathelyi Fidesz. Mégpedig arról, hogy szerinte nem legitim a szombathelyi városvezetés. A tájékozatóra elment a Nyugat Rádió munkatársa is. Az újságírót azonban Marton Zsolt, a Fidesz közgyűlésbeli frakciójának vezetője kiküldte a teremből, arra hivatkozva, hogy a rádiót nem hívták meg az eseményre. Így nem tudta meg a Nyugat Rádió hallgatósága – ahogy a nyugat.hu és a városi lap, a Savaria Fórum olvasói se, mert ők sem kaptak meghívót – , hogy a vajon miért nem legitim Martonék szerint a városvezetés.

Szerintünk egyébként bármelyik, a törvényes keretek között működő újságírót és médiát hülyeség kitiltani egy sajtótájékoztatóról. Ráadásul nem is használ a kitiltónak: nem az lenne a célja, hogy minél többen ismerjék meg az álláspontját? Miért zárja önmagát karanténba?

Ez egyébként csak elméleti polémia. Hogy a jog, illetve az újságíró szakma hogy vélekedik minderről, az hamarosan kiderül. A Nyugat Rádió ugyanis – mint megtudtuk – mind a MUOSZ-tól (Magyar Újságírók Országos Szövetsége), mind a MUK-tól (Magyar Újságírók Közössége) állásfoglalást kér az ügyben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet