Több terv is készült már
A komoly károkat okozó árvíz után több terv is készült a veszély csökkentésére
- részletezte Nádor Ferenc, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi
Igazgatóság vezetője. Kisebb munkák történtek is, a végső megoldásra azonban nem
került sor, aminek egyetlen komoly oka volt, nem volt rá pénz.
Az 1965 óta eltelt 43 év alatt a szakemberek minden alternatívát megvizsgáltak. Így szóba került, hogy a Gyöngyös és a Perint mellett végig töltést építenek. Ez a megoldás azonban azzal járna, hogy például az egyetemi központ épülete mellett két méter magas lenne a part. Emellett nagyon sok pénzbe is kerülne, és akadályozná a városépítészeti tervek megvalósítását, ráadásul nagyon sok területen nincs is már hely a gátnak.
Felmerült az is, hogy a két patak mellett csak ott építsenek töltést, ahol erre mód van. De így vállalni kellene a kockázatot, hogy a nem védett területeket időről időre elönti a víz.
A legolcsóbb megoldás
A szakemberek végül a harmadik, egyúttal legolcsóbb megoldás mellett döntöttek.
Lényege, hogy Lukácsháza előtt gátat építenek, ami szabályozza, mennyi víz kerülhet
a patakmederbe. A fölösleges vizet visszatartják, majd az árhullám levonulása után,
szabályozott mennyiségben eresztik vissza a mederbe.
A tervnek több előnye is van. Egyrészt, a gát alatti területeken nem kell védműveket építeni, a patakok élővilágát nem kell megbolygatni, a városi szakaszokon pedig feleslegessé válik a széles, mély patakmeder.
Ezzel felszabadul a patakok melletti terület, a szűkebb meder miatt rövidebb és így olcsóbb hidak építhetők.
A víztározónak a legalkalmasabb helyet Lukácsházától északra, a kőszegi főút mellett találták meg. A tározó területe 145 hektár lesz, és 5,2 millió köbméter víz befogadására alkalmas. Ezek az adatok azonban csak a kiépítendő mederre vonatkoznak, a tározó vízgyűjtő területe 318 km2, amelyből 267 km2 az osztrák oldalon található. Ez az a terület, amelyet árvíz, pontosabban 50 m3/sec vízhozam felett elönt a víz. Igaz, ezen ingatlanok tulajdonosait adott esetben kártalanítani kell, de a költségek még így is kisebbek, mintha töltéseket építenének.
Félmillió m3 földet mozgatnak meg
Nézzük a további adatokat. Az építendő gát 2,5 km hosszú lesz,
legmagasabb pontján 8,5 m. A számítások szerint a felgyülemlett víz maximum 3 nap
alatt vonul majd le szabályozott körülmények között.
A vízügyi igazgatóság már többször próbálkozott azzal, hogy a költségekhez állami támogatást kapjon. A pályázatokat végül siker koronázta, február 13-án hagyta jóvá a kormány a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntését, így az Európai Unió és a magyar állam közös támogatásából 2,78 milliárd forintot kapnak. Az összeg a teljes költséget fedezi, önerőre nincs szükség.
A gáthoz félmillió m3 földre van szükség, amit a vízgyűjtő terület északi részéről termelnek majd ki, így itt komoly gödör keletkezik, amiből mesterséges tavat fognak kialakítani. A tó vízfelülete kb. 25 hektár lesz, az összehasonlítás kedvéért ez háromszor nagyobb, mint a szombathelyi csónakázótó vízfelülete.
Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik, egyúttal a tulajdonjogokat igyekeznek rendezni. A vízgyűjtő teljes területét nem kell megvásárolni, csak azokat az ingatlanokat, ahol maga a víztározó és annak létesítményei állnak majd.
A munkákat várhatóan ez év novemberében kezdik, a befejezési határidő 2010 június 30.
Az előkészítő munkákhoz egyébként a szombathelyi önkormányzat 30 millió forintot előlegezett meg, a pályázati támogatás ugyanis a munkálatok közben, időarányosan hívható le.
Sebes pisztráng tanösvény
A tájékoztatón elhangzott, a víztározó kiépítése Szombathely számára
is új helyzete teremt, mivel felhasználható lesz a Perint-part, és így akár új
megvilágításba kerülhet az egykori cipőgyár területének hasznosítása is.
Németh Kálmán alpolgármester szerint ráadásul az új tó komoly turisztikai lehetőséggel
bír majd, a idegenforgalmi terveket azonban csak később lehet kidolgozni, jelenleg a víztározó
építésén van a hangsúly.
Albert Csaba, Lukácsháza polgármestere pedig azt ecsetelte, hogy a település mellett újabb területek szabadulnak fel, ahol akár lakóparkot is lehet építeni, és ott is lehetőség lesz turisztikai beruházásokra, köztük a furcsán hangzó "sebes pisztráng tanösvény" megvalósítására.