„Mindent akarok, de azt most rögtön!” Előrehozott választásokat akar az ellenzék Szombathelyen – Politikai helyzetelemzésünk

Nem véletlen, hogy a legutóbbi közgyűlési vita alatt a Fideszhez köthető építőipari vállalkozók a városháza folyosóján várakoztak. Feszülten figyelték, mi lesz a vita eredménye, megnyílik-e előttük a pénzeszsák.

Oszlassa fel magát a közgyűlés! A javaslat biztosan elhangzik majd a képviselő-testület csütörtöki ülésén, mégpedig Marton Zsoltnak, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének interpretációjában.
Úgy tűnhet, az ötlet a Legfelsőbb Bíróság egyik kollégiumának januári véleménye nyomán született. A grémium ugyanis kijelentette, néhány bíróság hibásan alkalmazza a választások után az ún. töredékszavazatok kiosztását. Ezzel pedig a Vas Megyei Bíróság – a jobboldal szerint – eggyel több mandátumot juttatott a baloldalnak. A Fidesz úgy véli, a jelenlegi 15-14-es szavazati arány reális, csak éppen ellenkező előjellel kellett volna létrejönnie.

Ipkovich György polgármesteri mandátuma megkérdőjelezhetetlen, viszont így ellenzékben lévő polgármesterként kellene működnie, ami, valljuk meg, nem egy leányálom. Ha kicsit elmorfondírozunk a polgári demokrácia működési szabályain, nem is lenne az ördögtől való dolog, hiszen állandó egyeztetésre, konszenzuskeresésre kényszerítené a helyzet.

A jelenlegi vita azonban nem erről szól. Megértéséhez vissza kell menni az időben, és azt is meg kell nézni, milyen körülmények között működik ezekben az években Szombathely.

Most, vagy soha
A 2006-os önkormányzati választások után jó időbe telt, amíg sikerült megalakulnia a testületnek, pontosan a töredékszavazatok kiosztása miatt. Kicsit később aztán a bizottsági helyek elosztása miatt folytatódott a vita.De miért is van ilyen óriási jelentősége a szavazati aránynak, és a bizottsági helyeknek? Hiszen a várospolitikában nem térnek el olyan mértékben egymástól a mindenféle oldali vélemények, hogy ez a kérdés uralja a jobb sorsra érdemes közéletet.
A válasz egyszerű, a következő hónapokban, években eddig nem látott nagyságú fejlesztési pénz érkezik a városba. Köszönhetően az Európai Unió támogatásának. És már előre látható, hogy a 2013-ig tartó uniós költségvetési ciklus után jóval kevesebb, és keményebb feltételek között igénybe vehető támogatás várható.
Tehát, most vagy soha! Vagy most stafírungozzuk ki a velünk partiban lévő vállalkozókat, vagy soha. Vagy most biztosítjuk be hosszútávra támogatási készségüket, vagy soha. Vagy most töltjük fel a pártkasszát, vagy soha.

Pragmatikusabb a jobboldal
Ne legyenek ugyanis illúzióink, az uniós pénzekből megvalósuló építkezések hatalmas haszonnal kecsegtetik a kivitelezőket, akik a lehetőségért minden bizonnyal kézzelfoghatóan is hálásak lesznek.
Szóval, a történet arról szól, ki szivárogtathatja ki idő előtt az információkat, ki készíthető elő a terepet a „mieinknek”, és ki fog dönteni a közbeszerzési eljárásokban.

A helyi politikusok már jó előre rákészültek erre a ciklusra. A baloldal – szokásos nyögvenyelős, nehezen mozduló módján – főként az előző ciklus sokak által vitatott eredményeiben bízott, valamint abban, hogy a baloldal kormányra kerülése javítja pozícióikat. No meg abban, hogy Ipkovich polgármester körül nem voltak botrányok.

A jobboldal ennél pragmatikusabb volt. A pártból kilépett, lekopott vagy lekoptatott emberei helyett fiatalokat emelt közgyűlési magasságokba. Olyan fiatalokat, akik lojalitása megkérdőjelezhetetlen, ráadásul anyagilag is érdekeltek a Fidesz-közeli vállalkozások sikerében. (Akkor még ki gondolta volna, hogy pont két ilyen „lekoptatott”, ám más színekben feltámadt régi politikus, Szabó Gábor és Gyimesi József hoz majd időnként plusz szavazatokat a baloldalnak.)
Szegény ifjak még nem látják a jövőjüket. Most hűségesen szajkózzák, amivel megbízzák őket, viszont csereszabatosak. Ha elkopnak, jönnek helyettük mások, lényeg, hogy vigyék a balhét és pontosan nyomják a szavazógombot.

Az már a Fidesz tragédiája, hogy a választási eredmények nem nekik passzoltak, illetve, hogy a baloldalnak sikerült összerántania egy működőképes többséget.

Kinek nyílik meg a pénzeszsák?
Az elmúlt egy év konszenzusos hangulata is beleillett a hosszútávú stratégiába, hiszen elfogadott fejlesztési tervek, benyújtott pályázatok nélkül nem jön a pénz. Közben azért keresték a fogást a városvezetésen, amit a baloldal – említett körülményessége, rutinból történő politizálása következtében – tálcán nyújtott nekik.

Az első komolyabb fellépés a közbeszerzési vita volt, amikor el akarták venni a döntési jogot a polgármestertől. A döntnöknek jelölt Prugberger Emil tisztessége megkérdőjelezhetetlen, de eléggé befolyásolhatónak tűnik, így a Fidesz joggal reménykedett abban, hogy komoly befolyása lehet a kivitelezők kiválasztására.
Nem véletlen, hogy míg a közgyűlésben erről szólt a vita, a Fideszhez köthető építőipari vállalkozók a városháza folyosóján várakoztak. Feszülten figyelték, mi lesz az eredmény, megnyílik-e előttük a pénzeszsák.
Aztán kiderült, a dolog nem ilyen egyszerű, elfelejtették megnézni, hogyan fogalmaznak a vonatkozó törvények.

Most pedig kapóra jött számukra az LB véleménye, azzal az icipici hibájával együtt is, hogy egyértelműen kijelenti, a jelenlegi helyzetre nincs hatással.
Úgy gondolhatták, ha már nem tudják elvenni a döntési jogot a polgármestertől, akkor cseréljék le az egész közgyűlést.

Se nem illegális, se nem illegitim…
Persze, ők is pontosan tudják, nincs a kezükben jogi eszköz. Ezért is használják az illegális kifejezés helyett az illegitim szót. Előző ugyanis azt jelenti, hogy valami törvénytelen, utóbbi csak annyit, hogy nem elfogadott, nem támogatott. A közvélemény azonban könnyen befolyásolható, most éppen azt akarják belesulykolni, hogy itt valami nagyon szabálytalanul működik.

A jobboldalnak annyiban szerencséje van, hogy kedvező számukra az időpont. Miközben már döntés született a nagy projektek támogatásáról, magyarul jön majd a pénz, a közbeszerzési eljárások még hátravannak. A március 9-ére meghirdetett népszavazás pedig erősen baloldal-ellenes hangulatot gerjeszt az egész országban, így joggal reménykednek a szombathelyiek felháborodásában is.

Kenyértörés
Abban ugyanis ne reménykedjen senki, hogy az ügy néhány hét, esetleg néhány hónap alatt le fog csengeni. A felfokozott hangulat ki fog tartani a 2010-es választásokig, a Fidesz megmondóemberei minden egyes alkalommal a városvezetés orra alá dörgölik majd, hogy illegitim módon működnek, és ahol tudnak, keresztbetesznek a közbeszerzési eljárásoknak, a beruházások lebonyolításának.

Nem éppen vonzó jövőkép, de ezzel kell szembenéznünk. Úgy tűnik, a jobboldal elhatározta, kenyértörésre viszi a dolgot. Idézhetjük az ős-Bikini szövegét: „Mindent akarok, de azt most rögtön, mindent akarok, azonnal.”

Hiszen ha kivárják a 2010-es választásokat, lecsúsznak az uniós pénzek feletti döntésről. És akkor ki fogja feltölteni a pártkasszát?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet