Délután fél hatig a választók 46,34 százaléka járult az urnák elé a népszavazás kapcsán. Országos viszonylatban eddig Vas megyében volt a legmagasabb a részvételi arány. Egy órával az urnazárás előttig három ember halt meg az országban, egy szavazóbiztos és két idős szavazó.
Celldömölkön a 2 sz.szavazókörben 9 óra után egy választópolgár átvette a három szavazólapot és a bizottság előtt mind a hármat átlósan áthúzta, majd kérte a bizottságtól, hogy az általa rontott szavazólapokat tekintsék érvénytelennek és azt külön számolják, amiről írásos igazolást is kért. Közölte, hogy addig nem hajlandó a szavazóhelyiségből távozni, amíg az általa szándékosan rontott szavazólapokat tőle kiérkező rendőr át nem veszi. Magával hozott egy kamerát, amit a szavazóhelyiségben felállított és mindaddig működtetett amíg a voksolásával kapcsolatos eljárási feladatokat ő és a bizottság teljesítette. Szavazóhelyiségből távozva egy poroltó készüléket mutatott fel, melyet elmondása szerint akkor használt volna, ha a bizottság nem adott volna igazolást a szavazólapok átvételéről. A bizottság elnökének intézkednie külön nem kellett, mert a férfi a jegyzőkönyv átadását követően távozott a helyiségből és magával vitte a kamerát is. A bizottság a szavazás közben előfordult eseményt jegyzőkönyvben rögzítette.
A választással kapcsolatos részletes információk, elemzések a www.valasztas.hu oldalon olvashatók.