Névtelen levélben jelentették fel a szombathelyi képviselőt

Gyebrovszki János ellen sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség – írta a Magyar Nemzet. Ám a rendőrség szerint nincs is eljárás...

A Magyar Nemzet múlt csütörtöki számában írta meg, hogy a rendőrség nyomoz Gyebrovszki János ellen. Meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva közölték: „a képviselő egy egyesület helyett a saját nevében járt el, kiutalta saját magának a pénzt”. A napilap szerint a megyei főkapitányság egy névtelen levél alapján indította az eljárást. (A Nyugat információi szerint ez a bizonyos névtelen illető már több ügyben is feljelentette Gyebrovszkit, ám mindegyik esetben megszüntették az eljárást.)

Ismert fideszes koreográfia?
A képviselőt telefonon sikerült elérnünk, kijelentette, hogy a polgármesterrel levélben közölte a megyei rendőrfőkapitány, hogy semmiféle eljárás nincs folyamatban ellene. Ráadásul erről neki sincsenek információi. Ugyanis az eljárási jog szerint a rendőrök nem értesítik azt, aki ellen nyomoznak, sőt, arról sem adnak tájékoztatást, ha megszüntetik az eljárást.

A képviselő kissé indulatosan részletezte, hogy ha a rendőrség névtelen feljelentést kap, kötelessége vizsgálatot indítani, ehhez ugyanis a gyanú is elég. Úgy hiszi, pontos, fideszes koreográfia szerint zajlott a dolog. Volt egy „jóakaró”, aki megírta és elküldte a névtelen levelet, majd miután a rendőrség elkezdte a vizsgálatot, értesítették a Magyar Nemzetet. A lap pedig tényként állította be, hogy gyanús ügybe keveredett.

Gyebrovszki János felvetette a sajtó felelősségét is. Ezen az alapon ugyanis bárkiről le lehet írni, hogy bűnös dologba keveredett. Csak névtelen levelet kell küldeni a rendőrségnek, az elkezdi a nyomozást, s máris világgá lehet kürtölni az ügyet. A gyanúsítás ellen pedig nagyon nehéz védekezni, hiszen a feljelentett nem tudja, és az eljárási jog alapján nem is tudhatja, mit tartalmaz a feljelentés. Megismételte: „tudatos koregoráfia alapján működő mocskos ügyről van szó”.

Hivatalosan nem tudni, mivel vádolták…
Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense folyamatban lévő ügyről nem kíván információt adni. Annyit mondhat el, hogy nagyon az elején tart az eljárás, a rendőrök jelen pillanatban a feljelentő levél valóságtartalmát vizsgálják.
A feljelentés alapján gyanút alapoznak meg, majd megvizsgálják, az állítások fedik-e a valóságot. Ez hosszú folyamat. Szalai Ferenc hozzátette, amennyiben befejezik a vizsgálatot, részletes tájékoztatást fog adni.

Az ügy kapcsán a sajtó felelősségéről idézzük a nagyobb hazai újságíró szervezetek, így a MÚOSZ és a MÚK által közösen lefogadott etikai kódexet: „Az újságíró és szerkesztő írásban, online alkotásban, műsorban valótlanságot nem állíthat, köteles a tényeket és adatokat az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni”.

A polgármester megkérdezte
A Nyugat információi szerint Takács Tibor megbízott főkapitány a polgármester kérésre írásban tájékoztatta dr. Ipkovich Györgyöt, hogy a Vasmegyei rendőr-főkapitányság egyetlen szombathelyi képviselő ellen sem folytat büntető eljárást. Úgy tudjuk, a rendőrség belső vizsgálatba kezdett, hogy kiderítse: a rendőrség gazdasági osztályáról ki adta ki a valótlan tájékoztatást a Magyar Nemzetnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet