A sok napsütést csak időszakosan zavarhatja erőteljesebb gomolyfelhő-képződés. A déli óráktól főként a keleti országrészben pattanhatnak ki helyenként hőzivatarok, később nyugat, délnyugat felől érkeznek, képződnek zivatarcellák, amelyek idővel kelet, északkelet felé tevődnek. Heves zivatar sem zárható ki - írta a Hunagromet.
Zivataroktól függetlenül a Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon a délies szelet kísérhetik időszakosan élénk lökések. A csúcshőmérséklet nagyrészt 34 és 41 fok között várható, de az északnyugati tájakon pár fokkal alacsonyabb értéket mérhetünk, az Alföldön egy-egy helyen a 41 fokot is meghaladhatjuk. Késő este 23, 32 fok lehet.
Figyelmeztetés
A tartós hőség megterheli az egészséges szervezet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők.
Kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet. A déli órákban semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon.
Az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Fokozottan figyeljünk egymásra! Az autóval közlekedőket különös óvatosságra intjük, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik a szabadságukat vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorjanak a vízbe.
Ajánlatos naponta több órát légkondicionált, hűtött helyiségben tartózkodni. Ha van légkondicionáló berendezésünk, időnként kapcsoljuk be, de a hőmérsékletet ne állítsuk 27 foknál hűvösebbre. A készüléket szakaszosan használjuk az ízületek védelme érdekében. Az ablakot csak éjszaka és hajnalban nyissuk ki, nappal sötétítsünk be. A ventilátort szintén szakaszosan kell üzemeltetni. Fontos tudni, hogy a lapátok csak a belső meleg (forró) levegőt forgatják, ami kiszárít bennünket, ezért még több folyadékot kell fogyasztani.
Néhány percre se hagyják a gyermekeket, házi kedvenceket a parkoló autóban! Ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot.
Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben!