Augusztus 26-án késő este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Szombathelyen egy férfi bement volt élettársa lakásába, ahol szóváltást követően bántalmazta a nőt, és megszúrta annak fiát egy késsel. Az előzetes orvosszakértői vizsgálat alapján a nő súlyos, míg a 17 éves fiatal életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az esetről lapunk is írt,
Az anyját védő 16 éves fiút szúrta meg a nő volt élettársa Szombathelyen 2024. August 28. 20:39 a megtámadott asszonnyal és hozzátartozóival beszélt munkatársunk.
A nyomozók a beszerzett információk alapján gyanúsítottként hallgatták ki a nő volt élettársát, aki ellen emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja, valamint más bűncselekmények miatt folytatják az eljárást. Kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a továbbiakban szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.