Menedéket kereső fecskék tömegei jelentek meg teraszokon, erkélyeken, házak falán és párkányokon, ahol összebújva próbálják felmelegíteni egymást és tartalékolni energiájukat. Nagy bajban vannak a hirtelen jött hideg, esős időben, az életben maradásukért küzdenek.
„Az utóbbi napokban eddig mintegy 250 madárról kaptunk bejelentést” – mondta érdeklődésünkre dr. Németh Csaba, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, aki hozzátette, hogy a legnagyobb veszélyben a füsti fecskék vannak a szeles, esős, hideg időben, hiszen életük döntő részét a levegőben töltik, ott szerzik táplálékukat, repülő rovarokat esznek. Ilyen ítéletidőben a repülés is nehéz számukra, ráadásul mivel kistestű madarak, folyamatosan táplálkozniuk kellene a testhőmérsékletük fenntartásához, hogy ne hűljenek ki. A hideg idő miatt azonban a zsákmányaik is eltűnnek, védett helyre húzódnak.
Általában azt szokták javasolni, ha kézre kerül egy madár, akkor szélvédett, viszonylag meleg helyre vigyék: kamrába, garázsba, istállóba. Egy-egy ajtót, ablakot hagyjanak nyitva, hogy néhány óra pihenés után, amikor a csapadék elállt, kirepülhessenek és minél előbb táplálékhoz juthassanak.
A nemzeti park igazgatója hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy olyan védett helyet biztosítsunk a madaraknak, ahonnan később távozni is tudnak. Abban az esetben kell szakemberhez fordulni, ha a madár sérült, vagy annyira legyengült, hogy nem tud elrepülni, amikor már jobb az időjárás.
Németh Csaba elmondta, hogy etetésükre a legjobb az élő lisztkukac, esetleg a főtt tojás, de az amúgy is stresszes állapotban lévő madár nem valószínű, hogy elfogadja az ételt, hiszen nem szokta meg az emberkézből való táplálást. A legnagyobb jó szándék ellenére is kevés ember rendelkezik megfelelő tapasztalattal ezeknek az állatoknak az etetéséhez.
A most Magyarországon lévő füstifecskék északabbi országokból érkeztek, ott fészkeltek, és rajtunk keresztül repülnek délre. Nálunk szerettek volna felkészülni az út további szakaszára, de ezt megnehezíti ez az időjárás. Azok a példányok, amelyek Magyarországon fészkeltek, már Afrikában vannak.
Németh Csaba hozzátette, a hideg, esős időjárás minden rovarevő madárra nézve kockázatos, szerencsésebbek azok a madarak, amelyek nem a levegőből, hanem a bokrok közül, a talajról, növényekről szedik össze a táplálékukat. Ott könnyebb ilyenkor is rovarokat találni. Kevesebb hőt is veszítenek ezek a madarak, mert meg tudnak húzódni a bokrok között, nem vesz el tőlük energiát a repülés.
A kisebb testűek, 10 gramm környéki füzikék, királykák, ökörszemek, kisebb testű cinegék, abban az esetben, ha tartósan van ilyen idő kora ősszel, megsínylik a következményeit.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság madármentő munkatársai ezekben a napokban meghosszabbított munkarendben dolgoznak. Elérhetőségük: +36 30 218 4942
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!