Az új elnökség már külsőségekben is más módszereket alkalmazott a keddi sajtótájékoztatón: félkörben állva tartották meg. Megtudtuk, hogy a múlt pénteken zajlott tisztújító közgyűlésük, ahol több új tag is bekerült a vezető grémiumba.
Élharcosok hátrébb
A választást pedig azért rendezték meg ebben az időpontban, mert jövőre
európai parlamenti választás lesz, és komolyan fel akarnak arra készülni rá. Az
országos tisztújítást is megtartják ez év második felében a városok egy részében
már túl is vannak rajta és az új stábbal vágnak majd neki a 2010-es országgyűlési,
majd az önkormányzati választásoknak.
Nagy Gábor László, a szervezet sajtósa azzal kezdte a bemutatkozást, hogy homogén, fiatal, lendületes csapat látja el az elnökség feladatait, a választáskor fontosabbak voltak a szakmai szempontok, mint az, hogy valaki mennyire élharcos. Aztán részletezte.
Racker Béla lesz a kampányok felelőse, ő (is) tartja majd a kapcsolatokat más szervezetekkel, és koordinálja a finanszírozást. Kamarás László, aki civilben gazdasági szakember, a pénzügyekért felel majd. Bozzai Imre György az önkormányzati bizottságokban dolgozó MDF-esek munkáját fogja össze, Pék Ciprián a humánpolitikát szervezi majd meg, ami eddig nem nagyon volt a csoportban. Nagy Gábor László a sajtóval és más szervezetekkel tartja a kapcsolatot, a régi-új elnök, Nagy Imre Győző pedig ezt az egészet fogja koordinálni.
A kommunikáció a valódi, új politika
Nagy Imre Győző mindehhez hozzátette, valódi, új politikát akarnak megvalósítani,
amelynek alapja a kommunikáció. A 2006-os választások után azért álltak a városvezetés
mellé, hogy biztosítsák a normális működést, és meg tudják valósítani saját
programjukat. Ami sikeresnek mondható, hiszen az MDF által javasolt nagyberuházásokat
elfogadta az önkormányzat. Erről viszont még a tagság egy része sem tud, pedig most
kell megalapozni a választópolgárokban a tudatot, hogy a párt érvényesíteni tudja
terveit.
Pék Ciprián, mint a tagtoborzásért (is) felelős elnökhelyettes kijelentette, azt is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a politika nem ármány, nagy hatást gyakorol a szűkebb környezet életére is. Szombathely 80 ezres lakosú város, az agglomerációval együtt 100 ezren élnek a vonzáskörzetben. Ennek ellenére alig néhányszáz ember vesz részt a pártpolitikában. Pedig szükség lenne a szakemberekre, arra, hogy az emberek vállaljanak szerepet környezetük politikájában.
A tagág ezt a döntést hozta
Újságírói kérdésre megtudtuk azt is, hogy Szabó Gábor alpolgármester is
indult az elnöki posztért, a titkos szavazáson azonban alulmaradt Nagy Imre Győzővel
szemben. Bozzai Imre György ehhez gyorsan hozzátette, az MDF demokratikusan működő párt,
minden elnökségi posztra több jelölt volt, akadt ahol kettő, akadt, ahol három. Természetes,
hogy az elnöki tisztért is ketten indultak, a tagság végül ezt a döntést hozta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!