Október első hétvégéjén rendezik meg Szombathelyen a Waberer's Torna Challenge Világkupát. Október 4. és 6. között a Schaeffler Arénába 32 ország 150 sportolóját várják a szervezők, és természetesen minél több nézőt, hiszen olimpiai, világ- és Európa-bajnokok versenyeznek majd, akiknek szereplését igazi élmény élőben látni. Ráadásul a magyar versenyzőknek nagyon sokat jelent, amikor hazai közönség előtt léphetnek a szerekhez és tőlük kapják a biztatást.
Hogy a rendezvényt a fiatalabb generáció és rajtuk keresztül szüleik körében is népszerűsítsék, az idei évben rendhagyó módon több iskolába is roadshow-t szerveztek, így a Kanizsai Dorottya Gimnáziumba, a Zrínyibe, és Bolyaiba is.
Berki Krisztián olimpiai bajnokkal, háromszoros világbajnokkal és hatszoros Európa-bajnokkal, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatójával, Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnokkal és a szombathelyiek büszkeségével, Dévai Boglárka Európa-bajnok tornásszal is találkozhattak a gyerekek. Az első helyszínen ott volt Nemény András, Szombathely polgármestere is.
Berki Krisztián motivációs előadást tartott, Zsófia és Boglárka meséltek tornászélményeikről a gyerekeknek, beszélgettek arról, mi mindenre tanít a sport. Sőt, mindhárom bajnok hozott magával érmeket, amiket körbeadtak.
A diákok kérdéseket tettek fel, és ők is készültek meglepetésekkel a sportolóknak, volt, ahol tornabemutatót is tartottak.
A végén a szervezők mindenhol játékra, tornakihívásra hívták a fiatalokat legjobbakat pedig díjazták is.
Berki Krisztián lapunknak elmondta, azon felül, hogy a jövő hétvégi világkupát népszerűsítették a rendezvényen, a tornasportot is szerették volna közelebb vinni a diákokhoz. Bár Szombathelyen nagyon erős tornabázis van, fiatal tornászokból sosem elég - tette hozzá.
Megtudtuk, hogy a verseny szombati napján búcsúzik hivatalosan élsportolói pályafutásától Dévai Boglárka és Vecsernyés Dávid, szerencsére mindketten maradnak a tornasport közelében.
Berki Krisztián kiemelte még, hogy a szombati napon ráadásul fesztiválhangulatra számíthatunk. A Waberer’s-nek köszönhetően interaktív programokon vehetnek részt a gyerekek. Beülhetnek a kamionba, sőt a kisebbek vezethetnek is mini elektromos kamionokat, de emellett sok más izgalmas attrakció – kamionos szimulátor, asztalifocik stb. - is várja majd az érdeklődőket. Az egész családnak izgalmakat ígér a szombathelyi Waberer's Torna Challenge Világkupa.
WABERER’S WORLD CUP 2024
FIG WORLD MAG AND WAG CHALLENGE CUP
TORNA VILÁGKUPA
OKTÓBER 4-6
2024. OKTÓBER 4. PÉNTEK
15:00-19:00 NŐI ÉS FÉRFI KVALIFIKÁCIÓ
2024. OKTÓBER 5. SZOMBAT
15:00-15:40 FÉRFI TALAJ - NŐI UGRÁS
15:40-15:55 EREDMÉNYHIRDETÉS
15:55-16:35 FÉRFI LÓLENGÉS NŐI FELEMÁS KORLÁT
16:35-16:50 EREDMÉNYHIRDETÉS
16:50-17:30 FÉRFI GYŰRŰ
17:30-17:45 EREDMÉNYHIRDETÉS
2024. OKTÓBER 6. VASÁRNAP
15:00-15:40 FÉRFI UGRÁS - NŐI GERENDA
15:40-15:55 EREDMÉNYHIRDETÉS
15:55-16:35 FÉRFI KORLÁT - NŐI TALAJ
16:35-16:50 EREDMÉNYHIRDETÉS
16:50-17:30 FÉRFI NYÚJTÓ
17:30-17:45 EREDMÉNYHIRDETÉS