Jönnek a melegebb napok, nyugaton akár 14 fok is lehet

Megerősödő délnyugati szél szaggatja szét a felhőket felettünk.

Mozgásba lendül a levegő, a délnyugati szél a Dunántúlon helyenként megerősödhet, ami felszaggatja a rétegfelhőzetet, így a Dunántúlon már napsütés is várható - írja csütörtök reggeli előrejelzésében a Hungaromet.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A legmagasabb nappali hőmérséklet a délnyugati, nyugati országrészben már általában 6 és 14 fok között várható, de északkeleten, keleten továbbra is hűvösebb lesz, az Északi-középhegység térségében 0 fok körül maradhat a hőmérséklet.

A nap második felében hidegfront érkezik, amelynek hatására elsősorban a déli és keleti megyékben záporeső, eső várható.

Az Időkép további előrejelzéséből kiderül, hogy pénteken is több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délen, délkeleten, keleten még a nap első felében lehet kisebb eső, zápor, de délutánra mindenütt megszűnik a csapadék. A nappali hőmérséklet 3-11 fok között alakul.

Szombaton kezdetben sok helyen képződhet pára, köd, illetve alacsonyszintű felhőzet, ami főleg az északi, középső területeken tartósan megmaradhat. Máshol többnyire napos idő várható, csapadék nem lesz. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délies szél. A hőmérséklet a tartósan borult, ködös tájakon 3-6 fok, máshol 7-13 fok között alakul.

Vasárnap a reggeli pára-, ködfoltok feloszlása után hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délnyugati szél. Délutánra 7-14 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás