Lehűlés érkezik a hétvégén és visszatérnek a hajnali fagyok

Csapadékra viszont nem kell készülni.

Lehűlés érkezik a hétvégén, vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet és visszatérnek a hajnali fagyok is. Pénteken helyenként erős széllökések is lehetnek, számottevő csapadékra nem kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást!
Támogatom

Pénteken az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, északnyugat felől pedig egyre nagyobb területen csökken a felhőzet és süt ki a nap, a keleti és déli tájakon ugyanakkor felhősebb maradhat az idő, majd estétől nyugat felől ismét felhősödés kezdődhet.

Csapadék nem valószínű, legfeljebb keleten fordulhat elő gyenge eső, a ködös részeken szitálás, ónos szitálás. A kezdetben délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba fordul és az Észak-Dunántúlon valamint a középső országrészben egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 8 és 13 fok között valószínű.

Szombaton az ország északkeleti felén napos, míg délnyugati részén közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, csapadék nem lesz. Az északkeleti, északi szél többnyire mérsékelt marad. A minimum általában mínusz 4, plusz 2, a csúcsérték 5 és 10 fok között várható.

Vasárnap általában közepesen felhős lesz az ég, de északkeleten hosszabb-rövidebb borult időszakok is lehetnek. Az északi megyék fölé gyenge csapadékzóna érkezhet, amelyből az Észak-Dunántúlon vegyes csapadékra, míg az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön döntően kisebb havazásra lehet számítani. Az északias szél kevés helyen megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1, a csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás