Egy 15 éves győri diákot azzal gyanúsítanak, hogy nyilvános kivégzést tervezett. A TEK kommandósai csaptak le rá, és a Blikk értesülései szerint az FBI is részt vett az akcióban. A fiú egy ismerősével csetelt egy közösségi médiafelületen, a beszélgetés pedig – amely felváltva zajlott magyarul és angolul – felkeltette az FBI figyelmét - mondta Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője.
A Telex úgy tudja, hogy a fiú a beszélgetés során használta a „public executions”, vagyis nyilvános kivégzés kifejezést is.
A jelenlegi információk szerint a kamasz muszlimokat, feketéket és LMBTQ embereket akart megölni február 1-jén. Az üzenetváltásból nem derült ki, pontosan hol és hogyan tervezte végrehajtani a támadást, ahogy az sem, hogy kik lehettek volna a célpontjai. Ismerősének mindössze annyit írt: „megcsinálom”, és azt tanácsolta, hogy figyelje a híradásokat.
A nyomozók már megkezdték a tanúk kihallgatását. Egyelőre annyi biztos, hogy a fiút korábban nem kezelték pszichés problémákkal, nem volt a rendőrség látókörében, iskolába járt és átlagos életet élt. Elfogására múlt pénteken került sor, amikor a kommandósok édesapja autójában ütöttek rajta. A házkutatás során az FBI egyik munkatársa is jelen volt.
Az ügyészség kezdeményezte a kamasz letartóztatását, akit egy budapesti nevelőintézetbe szállítottak. A fiú tagadja a vádakat, és fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős.