Őrizetbe vétel lett a vége az ittas vezetésnek Szombathelyen

Egy órán belül kétszer kapták el az ittas sofőrt a rendőrök.

A Vas megyei rendőrök február 6-án délelőtt egy órán belül kétszer intézkedtek egy helyi sofőrrel szemben Szombathelyen, akinél - nem túl meglepő módon - mindkét esetben pozitív értéket mutatott az alkoholszonda - derült ki a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Kitértek a részletekre is, így kiderült, hogy első alkalommal a Dolgozók útján állították meg az autóst. A pozitív szonda után azonnal, a helyszínen elvették a vezetői engedélyét. Rövid időn belül azonban a Komlósi Ferenc utcában újra megállították a gépkocsit, melyet akkor is a korábban igazoltatott férfi vezetett. Ismét jelzett a szonda, és mivel már jogosítványa sem volt, előállítását követően szabálysértési őrizetbe vették engedély nélküli vezetés miatt. Az ittas járművezetések miatt büntetőeljárás indult.

A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon továbbra is a zéró tolerancia elve a mérvadó, vagyis a járművezetés megkezdése előtt a legcsekélyebb alkoholfogyasztás sem megengedett.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló