Előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolta meg az ügyészség azt a bőnyi lányt, aki 2024 tavaszán egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel hátba szúrta az egyik osztálytársát – számolt be hétfői közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. Az ügyészség javítóintézeti nevelést indítványozott az elkövetéskor 12 éves lánynak, az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék hoz majd döntést.
A vádirat szerint a lány szüleinek kapcsolata gondokkal terhelt volt, amit a gyerek nehezen élt meg. A bűncselekmény elkövetését megelőző hétvégén a szülők sokadszorra is összevesztek, és a lány édesanyja, mivel tartott a férje bántalmazásától, rendőri segítséget is kért. A vitának az lett a vége, hogy 2024 tavaszán egy nap az apa közölte az anyával, hogy hagyja el a házat, és kidobálta a ruháit. A nő ezután vasárnap, a délutáni órákban elköltözött otthonról, de a lányát nem tudta magával vinni.
Az elkövetéskor hatodikos lány 2023 óta fokozatosan egyre rosszabbul érezte magát, gondolatvilága a külsőségekben is jelentkezett, gyakrabban hordott sötét színű, fekete ruhákat. Internetes profilképe és rajzai is egyre ijesztőbbekké váltak, ajándékként is a valódira erősen hasonlító pisztolyt kért magának.
Az eseményeket megelőző héten készített egy listát, amelyen valamennyi osztálytársa szerepelt az osztályban elfoglalt ülésrend szerint.
Másnap, miután az anyja elköltözött otthonról, a lány arra az elhatározásra jutott, hogy az iskolában lemészárolja az osztálytársait. Reggel az iskolatáskájába betette az általa elkészített halállistát, valamint egy megélezett kést, és elment az iskolába.
Az iskolában ezután elővette táskájából a magával hozott 20 centiméter pengehosszúságú kést, felállt, és az előtte a padban ülő 12 éves osztálytársa hátba szúrta, aki az őt ért bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a helyszínről mentőhelikopter szállította kórházba.