Egy jósnő tippje alapján akart kirabolni egy magyar pár egy trafikot Ausztriában

Azt mondják, Rozika jósnő adta nekik a tippet.

Egy magyar pár tavaly októberben maszkban és késsel próbált kirabolni egy golsi dohányboltot, de végül zsákmány nélkül voltak kénytelenek visszamenekülni Magyarországra. Az osztrák rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellenük, és novemberben Parndorfban letartóztatták az Ausztriába visszatérő párost. Az autójukban pedig megtalálták a rabláshoz használt kést és maszkot - számolt be a Blikk.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A páros beismerte tettét, és elmondták, hogy egy magyar jósnő biztatására követték el a bűncselekményt. A múlt héten tartott bírósági tárgyaláson ezt továbbra is fenntartották, és azt is elmondták, hogy Rozika jósnő több jóslata bevált már korábban. A bíró megjegyezte, hogy bűncselekmény elkövetéséhez adott jósnői tanácsokat nem lehet kifogásként használni.

A trafik alkalmazottját ugyanakkor megviselték a történtek, azóta is pszichológushoz jár. A tárgyaláson elmondta, hogy először nevetségesnek találta a rablók öltözetét, de amikor tudatosult benne a veszély, pánikba esett.

A páros női tagja a tárgyaláson azt állította, hogy a jósnő médiumnak tartotta, és hipnózis alatt hozta meg a döntést a rablásról. Beszámolt arról is, hogy „megnyíltak a csakrái”, ami megerősítette benne az elhatározást.

A férfi vallomása szerint neki már az elején rossz érzései voltak a rablással kapcsolatban, és megkönnyebbült, amikor a kassza nem nyílt ki. Ő elfogadta a büntetését, három és fél év börtönt, míg a nő kétéves börtönbüntetéssel néz szembe, de a tárgyaláson kisfiára hivatkozva gondolkodási időt kért.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló