Kábítószer-kereskedőkre csaptak le a celldömölki nyomozók

A nyomozók négy embert kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények, illetve több mint húsz főt kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki.

A Celldömölki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem és kábítószer-birtoklás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz három vasi és egy fővárosi férfi ellen - közölte szerdán a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Police.hu
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást!
Támogatom

A nyomozók, a felderítők közreműködésével összehangolt akciót szerveztek a drogkereskedők felderítésére. Jánosházán több helyszínen, Nagypiriten és Budapesten négy férfit fogtak el az ügyben és tartottak kutatást náluk. Az ingatlanokban összesen 558,26 gramm por és tabletta formájú kábítószergyanús anyagot, valamint 13 tő és 4263,16 g növényi anyagmaradványt – az előzetes szakértői vélemény szerint amfetamin és marihuána, melyek hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiséget meghaladja – találtak és foglaltak le.

Police.hu

A budapesti középkorú férfi otthonában a kábítószeren kívül a nyomozók nagy mennyiségű, közel 20 millió forint értékű kriptovaluta tárcát, több számítástechnikai eszközt, valamint 270 doboz zárjegy nélküli dohányárut is lefoglaltak.

Police.hu

A nyomozók a négy embert kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények, illetve több mint húsz főt kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Police.hu

A 42, 38, 24 és 22 éves budapesti és jánosházai kereskedőket őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Szombathelyi Járásbíróság el is rendelt.

Police.hu
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló