Hamarosan ideér: több hullámban érkezik a csapadék, nem is kevés

A csapadék mennyisége azonban területenként jelentősen eltérhet.

Február végére időjárásunk mozgalmasabbá válik, mivel nyugat felől egy hullámzó frontrendszer közelít - hívta fel a figyelmet hétfő délutáni előrejelzésében az Időkép. Ez az Alpok térségében hullámot vetve délnyugatra tőlünk egy mediterrán ciklont is kialakít. A frontrendszer és a ciklon együttes hatására pedig hosszú idő után ismét számottevő csapadék érkezik, azonban annak mennyisége területenként jelentősen eltérhet.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az első, kisebb csapadékhullám szerda hajnalban éri el a Dunántúlt, napközben pedig keleten is előfordulhat elszórt eső. A második, nagyobb hullám szerdáról csütörtökre virradó éjjel érkezik. Csütörtökön a Dunántúlon egész nap eshet, a középső területeken késő délutántól, estétől várható csapadék, míg a keleti országrészbe csak péntek hajnalban jut el az eső.

Péntek estig a legtöbb csapadék a Dunántúlra várható, különösen a délnyugati határ közelében, ahol helyenként akár 30 milliméter is lehullhat. A legkevesebb esőt a Dél-Alföld kaphatja, itt mindössze néhány milliméter eshet.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás