Egy férfi közúti ellenőrzés miatt fejszenyéllel tört össze egy rendőrautót, aztán belehajtott egy rendőrségi kisbuszba

A szolgálati autókban több mint 15 millió forintos kárt okozott az elkövető.

Vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki fejszenyéllel támadt az autóját ellenőrző rendőrökre, majd járművével szándékosan nekiütközött egy rendőrségi kisbusznak - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az ügyészség a vádlott beismerése esetére 12 év fegyházbüntetést és a közúti járművezetéstől határozott ideig tartó eltiltást indítványozott az elkövetés óta letartóztatásban lévő férfival szemben.

A vádirat szerint a járőrök 2024. július 13-án egy Pest vármegyei településen ellenőrizték az autót, és megállapították, hogy a jármű ideiglenesen ki van vonva a forgalomból, valamint műszaki érvényességgel és kötelező gépjármű-biztosítással sem rendelkezik.

A rendőrök a szabálysértések miatt megkülönböztető fény- és hangjelzést alkalmaztak, de a sofőr kivonta magát az intézkedés alól, és gyorsítva továbbhajtott. Ezután egy földútra kanyarodva megállt, kiszállt a járműből és megöléssel fenyegetőzve a rendőrökre támadt egy fejszenyéllel.

A férfi négyszer, nagy erővel ráütött a rendőrautóra, betörte több ablakát, majd a felszólítások és a figyelmeztető lövés ellenére elmenekült az autójával.

Egy másik rendőrségi egység követni kezdte, további két rendőr pedig mikrobusszal próbálta elállni az útját, ám a sofőr szándékosan, frontálisan beleütközött autójával a rendőrségi kisbuszba. A rendőrök elugrottak a becsapódás elől, de a szolgálati autókban több mint 15 millió forintos kárt okozott az elkövető.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló