Nyugat felől érkezik az eső, de tavaszias lesz a hőmérséklet

Ugyanakkor a meteorológus szerint az időjárás még tartogathat meglepetéseket.

Egy mediterrán ciklon hatására több helyen eső várható, nyugaton pedig jelentős mennyiségű csapadékra készülhetünk – mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu szakértője. A ciklon felhőzete szerdán nyugat felől érkezik, és fokozatosan kelet felé halad, ennek következtében több régióban is számottevő csapadék várható. A nappali hőmérséklet országos átlagban 8 és 14 fok között alakul.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Csütörtökön is többfelé esőre és záporokra kell számítani, a hajnalban -1 és +5 fok közötti hőmérséklet napközben 4 és 15 fok közé emelkedik, a csapadékosabb tájakon azonban hűvösebb maradhat az idő. Péntekre a mediterrán ciklon kelet felé távozik, így már csak a Tiszántúlon valószínű eső, miközben a hőmérséklet kissé csökken, de a fagyos éjszakák megszűnnek.

A hétvégén csupán elszórtan alakulhatnak ki kisebb záporok, éjszakánként fagypont közeli hőmérsékletek várhatók, nappal pedig 6–11 fok között alakul a maximum. A jövő hét elejétől ismét egy anticiklon határozza meg időjárásunkat, amely száraz időt és sok napsütést hoz.

A tavaszias időjárás tehát még egy ideig kitart, azonban a meteorológus figyelmeztet: még korai lenne a tavasz beköszöntét kijelenteni, hiszen az időjárás tartogathat meglepetéseket.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás