Hétfőtől újra lesz posta Oladon, sőt még szatócsbolt is lesz az épületben

Nyolc-tízezer embernek már nem kell több kilométert utazni Oladról, ha postai ügyet akart intézni.

„Egy jó hír az oladiaknak! Március 3-án, vagyis hétfőn újra nyit a posta” – írta Facebook-oldalán Horváth Attila alpolgármester, a körzet képviselője.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Arról, hogy újra lesz posta Oladon, már tavaly novemberben írtunk. Már biztos: februárban újra kinyit a posta Oladon, szatócsbolt is lesz az épületben 2024. November 06. 15:20 2022 novemberétől nyolc-tízezer ember volt kénytelen több kilométert utazni Oladról, ha postai ügyet akart intézni.

Lapunknak is sokan panaszkodtak emiatt. Többek között az az oladi hölgy „Én lelépek ebből az országból, de aki marad, annak jól jönne egy posta Oladon” 2024. October 07. 07:17 is, akinek szakadó esőben többször is meg kellett tennie a távot azért, hogy a központi postán átvehesse ajánlott levelét.

A régi-új postát a Magyar Posta Zrt. tulajdoni postapartnereként Hirschl József üzemelteti majd. A vállalkozónak nem ismeretlen a terep, hiszen Szentpéterfán is övé már a posta.

Korábban lapunknak azt nyilatkozta, szerinte a postapartnerség akkor működőképes, ha más szolgáltatásokat is kapcsolnak mellé. Ezért döntött úgy, hogy szatócsbolt (vegyeskereskedés) is lesz Oladon. Annyit elárult, lesznek olyan újdonságok, amik jelenleg nem kaphatók kiskereskedelemben Szombathelyen. Hozzátette: minden postai szolgáltatás elérhető lesz az oladiak számára.

Az elmúlt években több hullámban zárták be a postákat az országban. A bezárásokat a digitalizáció elterjedésével és az energiafelhasználás csökkentésével indokolták.

A Magyar Posta honlapján azt írja, azokon a településeken, ahol nincs posta és postapartneri szolgáltatás, mobilposta érhető el.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely