Letérdeltették és nyilvános bocsánatkérésre kényszerítették diáktársukat, aztán még meg is rugdosták

A mosdóban körülállva arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot, miután véletlenül nekiment egy diáknak a folyosón.

A Kecskeméti Járási Ügyészség kényszerítés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt vádat emelt két diáklánnyal szemben, akik diáktársukat a mosdóban körülállva arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot. Miután ez megtörtént, egy későbbi szünetben még bántalmazták is a lányt - közölte kedden a Bács - Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Az ügy vádlottjai és a sértett - mindhárman lányok - ugyanannak a kecskeméti iskolának a diákjai. A sértett tavaly januárban az iskola folyosóján véletlenül nekiment egy diáknak, amiről a vádlottak tudomást szereztek. A második óra utáni szünetben ezért behívták a fiatalabb sértettet a mosdóba, ahol rajtuk kívül jelen volt több diák is. A vádlottak felszólították a lányt, hogy kérjen bocsánatot a folyosói összeütközés miatt, aminek ő ennek eleget is tett. Az őt felelősségre vonó diákoknak azonban ez nem volt elég. és a sértett fejét az állánál hátratolva arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot. A sértett ekkor a kezeit összekulcsolva féltérdre ereszkedett és ismét bocsánatot kért. A fiatalabb vádlott ezután a tarkójánál megragadta és azt követelte, hogy mindkét térdét letéve, minden jelenlévőtől kérjen bocsánatot. A sértett a diáktársai felé fordult és egyenként mindenkitől bocsánatot kért.

Még aznap, egy későbbi óraközi szünetben a vádlottak bementek a sértett osztálytermébe és a karjánál fogva kirángatták a padból úgy, hogy az felborult. A sértett kiszaladt a folyosóra, ott azonban a vádlottak a hajánál fogva lerántották a földre, ököllel többször megütötték és megrugdosták.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, amely miatt kérte a támadói megbüntetését.

Az ügyészség a fiatalkorú vádlottakat kényszerítés bűntettével, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolta és ezért büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pártfogó felügyelet elrendelése mellett próbára bocsátásukat indítványozta. A Kecskeméti Járásbíróság a vádlottak bűnösségét a váddal egyezően megállapította és mindkettejüket 2-2 évre próbára bocsátotta azzal, hogy a próba ideje alatt pártfogó felügyelet alatt állnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló