Videón: zebrán ütötte el az anyát és két gyerekét egy autós Fonyódon

A járművezető felelőssége egyértelmű - írta a videóhoz a rendőrség.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megdöbbentő videót tett közzé csütörtökön egy hétfő reggeli balesetről, amely Fonyódon történt. A videón az látható, ahogy egy forgalmas kereszteződéshez egyszerre érkezik két jármű az ellenkező irányból, és mindketten balra szeretnének kanyarodni. Az egyik, egy Suzuki sofőrje gond nélkül végrehajtja a manővert, míg a másik, egy Seat vezetője először meggyőződik arról, hogy az első autó valóban befordul, majd ő is nagy lendülettel követi.

Csakhogy eközben egy édesanya két kisgyermekével éppen áthaladt a balra lévő zebrán. A járművezető későn reagált, már nem tudott időben megállni, a gyalogosok pedig nem tudtak kitérni az ütközés elől, így az autó belehajtott az anyába és két gyerekébe.

A rendőrség posztjában azt is hozzátette, hogy "a szerencsének köszönhetően senki sem sérült meg, a járművezető felelőssége azonban egyértelmű. Kollégáink a sofőrt - pénzbírság mellett - a vezetéstől nyolc hónapra eltiltották."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló