A sarkvidéki hideg levegő és a délebbi, melegebb, nedves légtömegek találkozása folyamatosan újabb mediterrán ciklonokat hoz létre – és ez a folyamat a jelenlegi előrejelzések szerint a következő 15 napban is folytatódik - mondta Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu szakértője a 24.hu-nak. Habár egyes ciklonok közvetlenül elérik az országot, mások csak súrolják vagy teljesen elkerülik.
Összességében azonban az elkövetkező két hétben országos szinten megkapjuk a teljes márciusi csapadékátlagot, amely 30–50 milliméter körül alakul. Helyi eltérések természetesen előfordulhatnak: míg egyes térségekben csupán 10 mm eső eshet, másutt akár 60–70 mm is lehullhat.
A hidegbetörés Nyugat-Európát érinti közvetlenül, hazánkban azonban szerdán még 16–22, csütörtökön 14–21, pénteken pedig 16–21 fokos csúcshőmérsékletekre lehet számítani. A hétvégén viszont a folyamatos esőzések és záporok mellett jelentős lehűlés következik, a nappali maximumok már csak 10 Celsius-fok körül alakulnak.
A jelenlegi prognózisok szerint a jövő hét elejétől, hétfőtől vagy keddtől a csapadékmennyiség fokozatosan csökkenhet, és az esőzések intenzitása is mérséklődhet. Ugyanakkor országos szinten továbbra is számítani kell elszórt esőkre és záporokra.