Elviselhetetlen bűz és embermagasságú kutyaürülék: 150 kutyával élt együtt egy család egy alföldi tanyán

A család most Grúziába menekülne a magyarok zaklatása elől.

Döbbenetes körülményekre derült fény egy német állampolgárságú férfi tanyáján a Bács-Kiskun vármegyei Orgovány külterületén. A hatóságok és állatvédők csütörtökön tartottak razziát a helyszínen, ahol 150 kutya élt elképesztő higiéniai viszonyok között - számolt be a Blikk. Az állatokat tartó férfi állatvédőnek vallja magát, és adományokból él, azonban az állatok egészségügyi dokumentációja hiányos vagy rendezetlen volt.

A férfire egy külföldi állatvédő szervezet hívta fel a figyelmet, amely észlelte, hogy a közösségi médiában állatmentőként mutatja be magát, miközben követői nem tudtak a valódi körülményekről - mondta el a lapnak Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője. A hatóságok megállapították, hogy a tanyán tartott kutyák közül több is külföldről – Bulgáriából, Görögországból, Romániából, Szerbiából és Ukrajnából – származik.

A helyszínen talált állapotok mindenkit megdöbbentettek. Az állatvédők kutyatetemet is találtak, amely a veszélyes parvovírus fertőzés következtében pusztult el, ezzel az egész állomány egészségét veszélyeztetve. A tanya területén embermagasságú kutyaürülék halmozódott fel, mintegy nyolc méter hosszan elnyúlva, az elviselhetetlen bűz pedig szinte megközelíthetetlenné tette a helyet.

A razzia során a rendőrség, az állatvédők és a kormányhivatal munkatársai lefoglalták az oltási könyveket és az állatokban lévő csipek ellenőrzésére készülnek. A hatóságok várhatóan súlyos bírságot szabnak ki a férfire. A kutyák egyelőre a helyszínen maradtak, de 30 napon belül döntenek a sorsukról. A fertőzésveszély miatt az állatok karanténba kerülhetnek, ami jelentős többletmunkát ró az állatvédő szervezetekre.

A helyzet kirobbanása után a férfi azonnal húszezer eurót kért követőitől, és bejelentette, hogy Grúziába kíván távozni, mert – állítása szerint – Magyarországon ellehetetlenítik az életét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló