Benyújtotta azt a törvénymódosítást a Fidesz, mellyel betiltják a Pride-ot

Aki részt vesz rajta, szabálysértést követ el, és pénzbírsággal sújtható.

Egy órával az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülése előtt benyújtotta a Fidesz a gyülekezési törvény módosítását, amely kimondja, hogy

„tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért”

- írja a Telex.

A törvénymódosítás szerint szabálysértést követ el, aki „a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz.” A javaslatban az is szerepel, hogy a rendőrség arcfelismerő szoftvert használhat a résztvevők beazonosítására, a szabálysértésért pedig pénzbírságot szabhat ki.

A kiszabott pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani.

A lap emlékeztet arra, hogy a Fidesz múlt héten nyújtotta be az Alaptörvény 15. módosítását, amelybe bekerült egy olyan rész is, hogy „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet