Pár százezer forint tartozás miatt vertek halálra egy nyugdíjas taxist

19 éves támadóját egy napon belül elfogták a rendőrök.

Egy nyugdíjas korú férfit halálra vertek múlt vasárnap este Budapest XVIII. kerületében. Holttestét a főbérlője találta meg, aki néhány házzal arrébb lakott.

A Blikk információi szerint a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit, mindössze tizenegy órán belül elfogták. A gyanúsított beismerő vallomásában azt mondta, hogy az áldozat nem fizette vissza tartozását, ezért bántalmazta. D. Szilveszter letartóztatását harminc napra elrendelték, mivel fennállt a szökés és az elrejtőzés veszélye.

Úgy tudni, D. Szilveszter az áldozat lányának ismerőse volt, és kevesebb mint félmillió forintot követelt tőle. Vallomásában elismerte a bántalmazást, de azt állította, hogy nem állt szándékában megölni a férfit, csupán védekezett. A lap információi szerint a gyanúsított keze a dulakodás során megsérült, eltört és begipszelték.

Az elhunyt férfi régóta Pestszentimrén élt, korábban a lánya is vele lakott, ám néhány hónapja elköltözött. A férfi állítólag több embernek is tartozott, és a bérleti díjat sem fizette egy ideje.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló