A Szombathelyi Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 májusában, a 87-es számú főúton az „Előzni tilos” jelzőtáblát és a záróvonalat is figyelmen kívül hagyta, amikor személygépkocsijával az előtte lassabban haladó gépjárművek előzésébe kezdett.
A vádlott szabályszegő magatartása következtében a szemközti forgalmi sávban szabályosan közlekedő másik személyautó vezetője az ütközés elkerülése érdekében elrántotta a kormányt, személygépkocsijával letért az úttestről, és először egy jelzőtáblának, majd egy fának ütközött - ismertette az esetet kedden a Vas Vármegyei Főügyészség.
A vádlott mindezt észlelte, azonban nem állt meg, és nem győződött meg arról, hogy a balesetet szenvedett autóban utazók megsérültek-e, hanem elhagyta a helyszínt.
A járási ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.