Súlyosabb büntetést kapott a férfi, aki a szombathelyi tanárnővel meg akarta ölni annak férjét

A bíróság úgy találta, hogy különös kegyetlenségről volt szó a gyilkossági kísérlet során.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetésük súlyosítását annak a párnak, aki hidegvérrel meg akarta ölni 12 év fegyházra ítélték első fokon az orvos életére törő feleségét és annak szeretőjét 2024. October 22. 19:14 a megcsalt férjet - közölte kedden az ügyészség.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az ítélet szerint a tanárként dolgozó nő szerelmi viszonyt létesített a nála 30 évvel fiatalabb férfival. Azt gondolták, hogy a férj nem egyezne bele a válásba, ezért elhatározták, hogy megölik. A nő 2022. december – 2023. március között legalább öt alkalommal kábító hatású szert kevert a férje ételébe, amit a szeretője adott neki. Tervük az volt, hogy a szer hatására a férj rosszul lesz autóvezetés közben és majd balesetet szenved. Ez nem így történt, ezért a pár elhatározta, hogy éjszaka álmában fogják megölni. A szeretők 2023. március 13-án hajnalban támadtak rá az alvó férfira. A feleség lefogta a lábát, a szeretője pedig fóliát szorított az arcára. A férj felébredt, védekezett, mire a férfi ütlegelni, rugdosni kezdte. A zajra a házaspár szomszéd szobában alvó fia felébredt, azonban az anyja a gyereket a szobájába bezárta, hogy ne tudjon segíteni az édesapjának.

A tanárnő egykori tanítványa nem tudta végrehajtani a kitervelt emberölést
TM/Nyugat.hu

Mivel a sértett kitartóan védekezett, a vádlottak belátták, hogy a tervük nem sikerült. A férj beleegyezett a válásba és megígérte, nem tesz feljelentést.

A sértett a bántalmazás következtében hónapok alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szombathelyi Törvényszék a vádlottakat társtettesként, előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, továbbá a nőt személyi szabadság megsértésének bűntette miatt is 12-12 év fegyházbüntetésre, 8-8 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

TM/Nyugat.hu

Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott büntetésének a súlyosítása, a vádlottak és védőik a minősítés megváltoztatása és enyhítés érdekében fellebbeztek.

A Győri Ítélőtábla a 2025. március 25-én kihirdetett határozatában egyetértett a Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával, a férfi az emberölés bűntettének a kísérletét különös kegyetlenséggel követte el, ezért a szabadságvesztés tartamát 13 év 6 hónapra felemelte. A közügyektől eltiltást mindkettőjüknél 10 évre súlyosította.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló