A gyülekezési törvény módosítása elleni tüntetés
A Ferenciek terén indult, de már a Szabadság hídnál tart a gyülekezési törvény módosítása miatti tüntetés 2025. March 25. 20:11 egyik résztvevője, Szabó Bálint - miután a rendőri sorfal bem engedte át a hídon - megpróbálta átúszni a Dunát. A rendőrség közleménye szerint a szegedi politikus 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél átadta a trombitáját egy másik férfinek, majd bemászott a Dunába.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyszínen tartózkodó járőrhajójáról azonnal mentőövet dobtak neki, ő azonban szándékosan többször elúszott mellette.
A rendőröknek pár perc múlva sikerült a hajóba emelni. Mivel a férfi nem mutatott életjeleket, rögtön megkezdték az újraélesztését. A partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak – közölte a rendőrség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!