Részegen balhézott a Kőszeg-Gencsapáti meccsen, még egy játékost is megrúgott

A kőszegi bíróság hozott ítéletet az ügyben.

A Kőszegi Járásbíróság nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 270.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit, továbbá 1 évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvény látogatásától - közölte csütörtökön a Szombathelyi Törvényszék.

A tényállás szerint a vádlott 2024. május 18-án nézőként vett részt a kőszegi Lóránt Gyula Sportcentrumban megrendezett Kőszeg-Gencsapáti labdarúgó mérkőzésen. A vádlott a Gencsapáti labdarúgó csapat teljesítményével elégedetlen volt, ezért poharakat dobált be mérkőzés közben a pályára, megpróbált oda berohanni, azonban a pályát elhatároló korláton átesett. A labdarúgó mérkőzésen jelenlévő rendezők a vádlottat a pályára való berohanásában megakadályozták és visszakísérték a nézőtérre.

A vádlott - közepes fokban ittasan - a mérkőzés befejezését követően, a pályáról az öltöző irányába levonuló játékosok közül az egyiket a bal térdhajlatánál megrúgta és szidalmazta. A sértettnek sérülése nem keletkezett. A vádlottat cselekménye elkövetését követően, a további erőszakos magatartás megakadályozása céljából több – a nyomozás során konkrétan be nem azonosított - szurkoló lefogta. A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a sportrendezvényen jelenlévő személyekben riadalmat, megbotránkozást keltsen.

Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, míg az ügyész súlyosításért, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló