Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt pénteken Szombathelyen, az esti órákban. A Szelestey utcából érkezett az ötös kereszteződésbe egy Suzuki Swift, amely feltehetőleg nem adta meg az elsőbbséget a Petőfi Sándor utcán érkező VW Beetle-nek. A két jármű frontálisan ütközött. A VW-t vezető fiatal nő sérülések nélkül szállt ki autójából. A Suzuki négy utasa közül a hölgy sofőr nem sérült, két idős embert elvitt a mentő. A hátsó ülésen utazó idős asszony a baleset után meghalt. Mivel sérülést nem találtak rajta a mentők, ezért fél órán keresztül próbálták újraéleszteni a helyszínen, bízva abban, hogy újra működésre bírhatják a szívét. Sajnos a próbálkozás nem járt sikerrel. Az idős nő halálának okára a boncolás adhat majd választ.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!