A síneken hagyta az autóját, majd bejelentette, hogy ellopták

A férfi ezt később azzal indokolta, hogy nehéz időszakon ment keresztül, és nem emlékezett, hogy a síneken hagyta az autóját.

Az ügyészség hatóság félrevezetésének vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly ősz egyik éjjelén, autójával közlekedve lesodródott az útról és a síneken állt meg Győr térségében. A férfi ezt követően távozott a helyszínről majd bejelentést tett a rendőrségen, miszerint autóját ellopták - számolt be az esetről hétfőn a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Ügyészség

A Győri Járási Ügyészség vádiratának lényege szerint a férfi egy héttel későbbi kihallgatásakor elismerte, hogy korábban büntetőeljárás alapjául szolgáló valótlan bejelentést tett. Magatartását azzal indokolta, hogy nehéz időszakon ment keresztül, az elkövetést megelőzően alkoholt fogyasztott, így bejelentése megtételekor nem emlékezett arra, hogy a síneken hagyta az autót.

Ügyészség

Az ügyészség a férfit hatóság félrevezetésének vétségével vádolta meg, mely bűncselekmény két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Ügyészség
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló