Hétfő reggel megrázó esemény történt a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán: egy összeégett holttestre bukkantak a település határában, egy víztározó közelében - számolt be a baon.hu. A helyszínt a rendőrség azonnal lezárta, ugyanis több, elsőre is gyanús tárgyi bizonyítékot találtak a test mellett.
A holttestet egy közmunkás fedezte fel, aki a környéken dolgozott. A lap információi szerint a férfi arra lett figyelmes, hogy a víztározó melletti domb oldalából füst száll fel. Amikor odament, egy emberi alakot látott, amelynek derekánál még izzott a tűz. Elmondása szerint először azt hitte, hogy egy bábu fekszik ott, ám miután közelebb ment, rádöbbent, hogy valószínűleg egy emberi test ég. Néhány marék homokkal megpróbálta eloltani a lángokat, majd azonnal értesítette a hatóságokat.
A helyszínre rövid időn belül megérkeztek a kiskunmajsai tűzoltók és rendőrök. A holttest személyazonossága egyelőre ismeretlen, de a lap információi szerint egy nő lehetett az áldozat. A férfi beszámolója szerint a test közelében egy nagy konyhakést, egy öngyújtót, valamint egy műanyag palackban benzint is találtak – ezek a tárgyak egyelőre nem tisztázott módon kapcsolódnak az esethez.
A környéket bűnügyi szalaggal zárták le, a rendőrség nem engedi be a civileket a területre. A helyszíni szemlét a rendőrség bűnügyi technikusai végzik, időközben a Katasztrófavédelem Műveleti Szolgálata is megérkezett. Több civil ruhás nyomozó is vizsgálja a területet, nyomokat és tanúkat keresve.